Novothny Soma a rájátszás küszöbére rúgta a Napolit

2012.04.09. 13:35
null
Novothny (balról a második, alul) fontos gólt szerzett (Fotó: tuttonapoli.net)
Címkék
„Cavani, Lavezzi és Hamsík megszerzése után a primavera-csapat is gazdagodott egy külföldi gyöngyszemmel, a fiatal, mégis hatalmas Novothny Somával!” – továbbra is elismerően ír a nápolyi sportsajtó (tuttonapoli.net) a magyar támadóról, aki az Ascoli elleni idegenbeli mérkőzés egyetlen gólját szerezve rájátszást érő pozícióba rúgta a Napolit az olasz tartalékbajnokságban (Campionato Primavera).

A 17 éves, 185 cm magas középcsatár januárban került fél évre kölcsönbe a Napolihoz, bajnoki mérkőzésen pedig március közepén, a Palermo ellen mutatkozott be. Azóta öt találkozón szerepelt, ezeken négyszer volt eredményes, csapata pedig tíz pontot gyűjtött.

Novothny az első meccsén Palermóban büntetőt harcolt ki és a hosszabbításban egyenlített (3–3), a Pescara ellen 5–1-re megnyert meccsen duplázni tudott, majd a Bari ellen (1–0) hetven percet kapott. Húsvét hétvégéjén Adolfo Sormani együttese egy elmaradt mérkőzést pótolt, amelyet Novothny 85. percben szerzett gólja döntött el (0–1). Ennek köszönhetően a Napoli megelőzte a Regginát, és hosszú idő után elfoglalta a rájátszást érő ötödik helyet a tabellán.

A tartalékbajnokság küzdelmei három külön régióban zajlanak, s az alapszakasz végén ezek első két-két csapata jut automatikusan a rájátszásba, míg a harmadik és negyedik helyezettek a két legjobb ötödikkel kiegészülve egy külön középdöntőben versengenek a rájátszásért. Itt kieséses rendszerben küzdenek a résztvevők, s végül két további együttes csatlakozhat a biztos rájátszást érő helyen végzettekhez, így alakul ki a playoff nyolcas mezőnye.

Az alapszakasz küzdelmeiből két forduló van hátra, a Napoli a jövő héten az utolsó helyezett Gubbióhoz látogat, majd a záró játéknapon a biztos második Laziót fogadja. Jelenleg két pont az előnye a hatodik Regginával szemben, és 39 ponttal a második helyen áll az ötödik helyezett csapatok rangsorában.

sscnapoli.blog.nepsport.hu

Legfrissebb hírek

A FIDE is tagja lett a Nemzetközi Világjátékok Szövetségének

Egyéb egyéni
18 perce

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
36 perce

Világpolgár, aki nem fél a változástól – interjú Rodrigo Corralesszel

Képes Sport
38 perce

NHL: Gretzky meze ismét hokitörténelmi áron kelt el

Amerikai sportok
1 órája

Heti légiósprogram: Manchester United–Liverpool rangadó a Premier League-ben

Légiósok
1 órája

Távozik Radványi Miklós, a Komárom edzője – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Női vízilabda-vk: a második divízióból Oroszország és Kína jutott be a szuperdöntőbe

Vízilabda
1 órája

Női röplabda Extraliga: elköszönt nyolc játékosától az ezüstérmes Kaposvár

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik