Szalai: Az eszméletvesztésemet leszámítva minden jól alakult

2012.04.01. 08:07
null
Szalaival nem volt könnyű dolguk a brémai védőknek (Fotó: Getty Images)
Címkék
Idénybeli második, összességében a hetedik Bundesliga-gólját szerezte szombaton Brémában Szalai Ádám, a Mainz válogatott csatára. Csapata végül imponáló, 3–0-s győzelmet aratott, a magyar labdarúgó azonban nem játszotta végig a mérkőzést, mert az első félidő utolsó percében le kellett cserélni. Szerencsére nincs nagy baj.

– Brémában nem könnyű nyerni, ehhez képest sima három nulla lett a vége.
– Mert kitűnő taktikát dolgoztunk ki a mérkőzésre – válaszolta a Nemzeti Sportnak Szalai Ádám, aki a tizenhatoson belül egy szép cselt bemutatva, a labdát a léc alá bombázva szerzett vezetést együttesének. – Felkészültünk a kreatív brémai futballistákból, s tudtuk, hogy a kontráinkkal lehet keresnivalónk. Hát volt, nagyon szép és legalább olyan fontos győzelmet arattunk.

– Az első félidő végén sérülés miatt lecserélték. Nagy a baj?
– Szerencsére nem. A levegőben ütköztem, jókora ütést kaptam a halántékomra, néhány pillanatra az eszméletemet is elveszítettem, utána meg foltokat láttam, nem lett volna értelme folytatnom a játékot. Enyhe agyrázkódásra gyanakszunk, szóval tragédia azért nem történt. Ha Thomas Tuchel vezetőedző úgy látja, hogy jövő héten pályára küld a Stuttgart ellen, természetesen vállalom a játékot.

– Azt leszámítva, hogy egy hete odahaza kaptak ki a kiesés ellen harcoló Herthától, a Mainz újabban mintha az előző idény csapatát idézné. Azt, amelyik hét győzelemmel rajtolt a bajnokságban.
– Mi is érezzük, hogy jó irányba haladunk, együtt van a társaság. Variáljuk a taktikánkat, ezúttal egyetlen előretolt csatárral kezdtünk, velem. Aztán beállt a helyemre Eric Maxim Choupo-Moting, ő meg két gólt szerzett. Az eszméletvesztésemet leszámítva minden jól alakult.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, MIK A MAINZ TERVEI A SZEZON HÁTRALÉVŐ RÉSZÉRE, KERESSE A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁT.

SZALAI SZÉP GÓLT SZERZETT


A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund 28 19 6 3 63–21 +42 63
2. Bayern München 28 19 3 6 67–18 +49 60
3. Schalke 27 17 2 8 60–34 +26 53
4. Mönchengladbach 27 15 6 6 40–18 +22 51
5. VfB Stuttgart 28 11 7 10 48–38 +10 40
6. Bayer Leverkusen 28 11 7 10 39–38 +1 40
7. Werder Bremen 28 11 7 10 41–43 –2 40
8. Wolfsburg 28 12 4 12 40–49 –9 40
9. Hannover 27 9 11 7 35–38 –3 38
10. Mainz 28 8 9 11 42–44 –2 33
11. Hoffenheim 27 8 9 10 31–38 –7 33
12. Nürnberg 28 9 4 15 25–39 –14 31
13. Freiburg 28 8 7 13 37–53 –16 31
14. Augsburg 28 6 12 10 30–42 –12 30
15. Hamburg 28 7 9 12 32–50 –18 30
16. 1. FC Köln 28 8 4 16 35–58 –23 28
17. Hertha BSC
28 6 8 14 30–52 –22 26
18. Kaiserslautern 28 3 11 14 17–39 –22 20
Legfrissebb hírek

„Teljes kontrollvesztés” – keményen arcon ütötte ellenfelét az argentin válogatott kapus

Spanyol labdarúgás
1 perce

Nem érte el fő célját a Fradi, lemaradt a négyes döntőről

Kézilabda
10 perce

Szemerey Zsófi: Igazi csapatként hengereltünk az Odense ellen

Kézilabda
39 perce

A Colorado söpréssel zárta le Anze Kopitar, a szlovén legenda húszéves NHL-karrierjét

Amerikai sportok
1 órája

Vívás: újabb két magyar érem az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Allegri az egy pontot is becsüli, Spalletti szerint óvatosnak kell lenni a Milannal

Olasz labdarúgás
1 órája

Milica Jovanovics: jöhet az utolsó tánc

Kosárlabda
1 órája

Népsport: Marciano, az igazi Rocky

Népsport
2 órája
Ezek is érdekelhetik