Hannover: Huszti a 10-es mezt kapja, hétfőn esik át az orvosin

2012.07.21. 14:34
Címkék
Hamarosan lezárulhat Huszti Szabolcs átigazolási ügye. A magyar középpályás a hírek szerint hétfőn eshet át a kötelező orvosi vizsgálatokon, s ezután csatlakozik a társakhoz. A Bild információi szerint Huszti és a Hannover szóban már megegyezett egymással, a hivatalos bejelentés pedig a hétvégén megtörténhet.

Huszti az előkelő 10-es mezt kapja majd, amelyet a holland Arnold Bruggink 2010-es távozása óta nem viselt senki a klubnál. Huszti 2006 és 2009 között már játszott a Hannoverben – akkor a 11-es dressz volt az övé.

„Remek. Szabi a megfelelő ember, hogy viselje ezt a mezt. Megvan hozzá a képessége" – mondta Bruggink ezzel kapcsolatban.

A Bild információi szerint Huszti 800 ezer euróért cserél klubot, és 2015-ig ír majd alá. A magyar szélső már hétfő délután a Hannover grazi edzőtáborába repül, átesik a kötelező orvosi vizsgálaton.

„Ausztriában még intenzív munkára foghatjuk, de egyébként sem hiszem, hogy nagy lenne a lemaradása, hisz a Zenittel elvégezte már az edzésmunka egy részét” – mondta Mirko Slomka, a Hannover trénere a csapat hivatalos honlapjának.

Legfrissebb hírek

WNBA: Juhász Dorka csapata megszakította rossz sorozatát, közel az alapszakasz-elsőség

Amerikai sportok
19 perce

Konferencialiga-szereplő csapathoz igazolt az Újpestről távozó légiós

Minden más foci
23 perce

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
56 perce

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
1 órája

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
1 órája

A Las Vegas is legyőzte a Chargerst; könnyedén nyert a 49ers és a Seahawks – videó

Amerikai sportok
5 órája

Hétfői sportműsor: sajtótájékoztatót tart a magyar válogatott a Nemzetek Ligája előtt

Minden más foci
8 órája

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
8 órája