Eredivisie: Babos szerint érthetetlen a három kiállítás

Vágólapra másolva!
2012.11.19. 11:43
Babos Gábor érthetően csalódott volt csapata, a NEC Nijmegen hétvégi veresége után: a magyar kapussal felálló együttes 4–1-re kikapott a Vitesse otthonában. Babos az Eredivisie Live kamerái előtt elmondta: érthetetlen, miért osztott ki a játékvezető három piros lapot, ami miatt a NEC nyolc emberrel fejezte be a meccset.

„A 42. percig minden rendben volt, kiegyenlített mérkőzés volt. Majd jött az a bizonyos döntés, amiről sokat fognak még beszélni a héten – utalt Victor Pálsson kiállítására Babos Gábor. – Az első sárga jogos volt Pálssonnak, a másodikat szerintem nagyon könnyen mutatta fel a bíró. Onnantól kezdve lefutott volt a találkozó."

„A második félidő elején gyorsan megszerezte a vezetést a Vitesse, akkor el is dőlt minden. Megpróbáltunk valahogyan kiegyenlíteni, de jött az újabb két kiállítás, amiket picit erősnek éreztem. Az utóbbi évek legbarátságosabb derbije volt, mégis három játékosunkat kiállították, érthetetlen" – tette hozzá a NEC rutinos magyar kapusa.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik