Légiósok: Élmény a Milan sztárjaival edzeni - Tamás K.

Vágólapra másolva!
2013.01.02. 19:56
Tamás Krisztián tudja, hogy hosszú út vezet az AC Milan első csapatáig, ám a patinás olasz labdarúgóklub második gárdáját erősítő magyar futballista mindent megtesz annak érdekében, hogy bekerüljön a legjobbak közé.

„Az ősz nem éppen úgy sikerült, ahogy elterveztem, még augusztusban, a nyári felkészülés végén combizom-húzódást szenvedtem, másfél hónapot kihagytam – nyilatkozta a vaol.hu-nak Tamás Krisztián. –A nagyobb baj az volt, hogy ezután képtelen voltam formába lendülni. A bajnokikon a kispadon ücsörögtem, előfordult, hogy a keretből is kikerültem. Csak a barátságos meccseken játszottam."vaol.hu-nak Tamás Krisztián. –A nagyobb baj az volt, hogy ezután képtelen voltam formába lendülni. A bajnokikon a kispadon ücsörögtem, előfordult, hogy a keretből is kikerültem. Csak a barátságos meccseken játszottam."

„Hozzáteszem: edzőnk, Aldo Dolcetti 33-as kerettel dolgozik, nagy a konkurencia. Ettől függetlenül csalódott voltam, ezért még korábban kértem a vezetőket, fél évre adjanak kölcsön valahová. A milánóiak azonban kerek perec kijelentették: szükségük van rám. Megérte türelmesnek lennem, fizikálisan fokozatosan utolértem magam, legalább 20-30 százalékkal javult is a teljesítményem. Ősszel két Primavera-bajnokin léptem pályára, a Modena elleni idegenbeli, 5–1-re megnyert meccsen debütáltam."

„Nem könnyű bekerülni a kezdőbe, a posztomon két olasz srác a riválisom, de azon leszek, hogy tavasszal kiszorítsam őket a kezdőből – úgy érzem, ott a helyem. Hazai meccseinken megtelik a stadionunk, ami nagyjából 1500 nézőt jelent. Főleg mentálisan fejlődtem sokat, mióta kint vagyok, de játékban is. Csapatom egyébként rosszul kezdte a szezont, az elején jöttek a vereségek, később belelendültünk, most negyedikek vagyunk a területi elv alapján működő Primavera-bajnokságban. Tizennégy csapatot számláló csoportunkban szerepel például az Internazionale, a Bologna, az Atalanta második gárdája is. Sokan játszanak vissza a felnőtt csapatból, Mexes, Muntari, Pato, Strasser, vagy a kapus Gabriel gyakran szerepelt nálunk. Tőlünk pedig már jónéhányan edzettek a felnőttekkel, általában a sérültek helyére, vagy a hiányposztokra hívnak játékosokat. Jómagam is többször tréningeztem már Robinhóékkal – Patóval, Mexesszel, Muntarival például kimondottan jó viszonyban vagyok. Remekül érzem magam Milánóban, nagy élmény a sztárokkal készülni, ahhoz, hogy egyszer az első csapatban játszhassak, a második gárdában kell meggyőző teljesítményt nyújtanom."

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2025.08.20. 11:07

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09
Ezek is érdekelhetik