Hivatalos: Sándor György fél évig a szaúdi Ittihadban folytatja

2013.01.10. 08:45
null
Sándor Györgyöt nagy lelkesedéssel fogadták Szaúd-Arábiában (fotó: az al-Ittihad hivatalos Facebook-oldala)
Sándor György megérkezett Dzsiddába, és sikeresen átesett az orvosi vizsgálaton, így az Ittihad FC (al-Ittihad) csapatánál folytatja pályafutását – adta hírül a szaúdi klub hivatalos Facebook-oldala. Este a Videoton FC hivatalossá tette az átigazolás tényét: a fehérváriak csapatkapitánya fél évre, kölcsönbe kerül az Ittihadhoz.

 

A Videoton középpályását nagy érdeklődéssel fogadták a reptéren is, a játékos pedig már a csapat sáljával a nyakában nyilatkozott a helyi újságíróknak, és várhatóan hamarosan véglegesítik érkezését.

Az al-Ittihad, amely jelenleg a 7. helyen áll a szaúdi élvonalban, a hírek szerint 300 ezer euróért tudhatja magáénak a székesfehérváriak játékosát.

A két klub között megszületett a megállapodás a kölcsönszerződésről: Sándor fél évre kölcsönbe kerül a patinás szaúdi klubhoz.

Sándor lesz az al-Ittihad negyedik légiósa: egy marokkói csatár, illetve egy kameruni és egy horvát középpályás mellett csupa helyi játékos alkotja a csapatot. A klub legismertebb játékosa alighanem Modeste M’bami, a 30 éves kameruni futballista korábban évekig játszott a Paris Saint-Germianben és az Olympique Marseille-ben.

Sándor György csapatkapitányi karszalagját még kérdéses, hogy ki örökli meg – a Videoton játékosai feltehetően az edzőtábor alatt választják meg a kapitányt. A válogatott kerettag középpályás a Videotonban 83 NB I-es mérkőzésen 14 gólt szerzett, 16 nemzetközi mérkőzésen 2 alkalommal talált be.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők: Lencse László (Ironi Kirjat Smona – Izrael, kölcsönből vissza), Nagy Dániel (Haladás, kölcsönből vissza), Jeff Silva (brazil, Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza)

Távozik/távozhat: Babos Barna (?), Lencse László (?), Renato Neto (brazil, Gent – Belgium), Walter Lee (spanyol, Lokeren – Belgium), Sándor György (Ittihad FC – szaúdi), Jeff Silva (brazil, ABC FC – Brazília)
Kiszemeltek: Fótyik Dominik (szlovákiai, MSK Zilina – Szlovákia, legutóbb Kazincbarcikán, kölcsönben)

 

Legfrissebb hírek

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
22 órája

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02