Átigazolás: Lipcsébe szerződött a fiatal magyar tehetség

2013.02.07. 10:06
A Grund FC 27 éves történetében először fordul elő, hogy egy külföldi klub profinak szerződteti a rákoshegyi egyesület tehetségét (Buzsáky Ákos az MTK-ból került külföldre, Petneházy Márk pedig annak idején amatőr szerződést kapott Plymouthban). Az 1994-es születésű Torkos Attilát a német Regionalligában szereplő, saját csoportját vezető, RB Leipzig igazolta át s kötött vele másfél éves megállapodást. A ifikorú támadó játékengedélye már meg is érkezett Németországba, így Torkos Attila vasárnap, az Union Berlin II ellen bemutatkozhat új csapatában.

„Attilát előbb a Cottbus hívta próbajátékra, ahol tetszett is a szakmai stábnak, de közben adódott a lipcsei lehetőség, ami mindenki számára előnyösebb volt – mondta idősebb Buzsáky Ákos, a Grund FC vezetője. – A Leipzig szakvezetőit egy edzőmérkőzésen győzte meg, és végül másfél éves profi szerződést kapott. Nagy lehetőség ez a számára s nagy kihívás is egyben, ugyanakkor reméljük, nem a Leipzig lesz a végállomás a karrierjében. Attilának remek a fizikuma, magas, gyors, jól fejel, és az egyérintős játékban is ügyes – véleményem szerint fekszik majd neki a német futball stílusa. Büszkék vagyunk rá, és egyben elégedettek, mert Attila esete is bizonyítja: magas szintű képzést kap az a körülbelül hatszáz gyerek, aki nálunk sportol.”

Legfrissebb hírek

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
11 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Bayer Leverkusen: világrekord nyereségre pocsék idény

Német labdarúgás
2026.08.07. 18:24