Köteles Lászlóról, a kijevi hősről áradoznak Belgiumban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.21. 07:42
null
Köteles László munkában – volt munkája bőven Kijevben, de hibátlanul tette a dolgát (Fotó: rkcgenk.be)
Amint arról már csütörtökön beszámoltunk, a genki Köteles László főszerepet játszott csapata Dinamo Kijev elleni 1–0-s idegenbeli sikerében, az Európa-ligában. A belga klubnál nem győzik méltatni a magyar kapus kiemelkedő teljesítményét. 

„Gyertyát gyújthatunk Köteles tiszteletére” – bókolt még augusztus végén Köteles Lászlónak, a Genk kapusának Jelle Vossen csapatkapitány. A belga válogatott csatár a Hafnarfjördur elleni Európa-liga-selejtező izlandi felvonásán 2–0-s vendégvezetésnél büntetőt védő magyar légiós kapcsán könnyelműen fogalmazott, Köteles ugyanis csütörtök este, immár csoportkörös „előadáson" pályafutása egyik legjobb teljesítményét nyújtotta Kijevben.

Hány gyertyát ér vajon a Dinamo pályáján bemutatott bravúrsorozat?

„A mérkőzés utolsó tíz percében úgy nézett ki, vagy elsüllyedünk és megfulladunk, vagy tovább úszunk: nos, Köteles védései a felszínen tartottak bennünket, így végül megúsztuk – nyilatkozta Mario Been, az ukrán fővárosban 1–0-ra nyerő limburgi együttes edzője. – Egységesek voltunk, ez a legfőbb erősségünk. Ha minden pályára lépő azonos elszántsággal és önfeláldozással harcol a másikért, azaz a csapatért, kevesen képesek legyőzni a Genket."

Hogy az utóbbi kijelentést Been a belga liga együtteseire, netán a további Európa-liga-riválisokra (Thun, Rapid Wien) vagy globálisan értette, nem mindegy.

Ami Kötelest illeti, a csúcsteljesítmény (csak a „csúcsokra" szűkítve a kört) négy kivételesen nagy védést jelent. A Racingot négy éve szolgáló kapus leért a bal alsóra (tizenöt méterről leadott lövést követően), kipaskolta a labdát a jobb alsó sarok elől és a léc alól (utóbbi mozdulatot kétszer is bemutatta, másodszor a hosszabbítás perceiben).

A fentiek tükrében nem meglepő, hogy a francia és a flamand nyelvű lapok tudósításaiban, címeiben Kötelesről szuperlatívuszokban írtak, s mivel a főszereplőt nem tudták a lefújás után szóra bírni, Guy Martens kapusedzőt idézték.

„Az európai porondra jellemzően tipikus Köteles-meccset láttunk, a nemzetközi színtéren mindig szuper teljesítménnyel rukkol ki: minél nagyobb rajta a nyomás, minél nagyobb a felelősség, annál magabiztosabb, annál jobb – idézte a regionális napilap, a Het Belang van Limburg a kapusedző véleményét. – Visszatérő jelenség, Brockhauser István is ilyen kapus volt. Ki tudja, talán magyaros jellegzetességről van szó. Semmi meglepő nem volt a csütörtök esti produkciójában. Maximális koncentrációval dolgozik az edzéseken, erre a meccsre mind mentálisan, mind a »tananyagot« tekintve alaposan felkészült. A mérkőzést megelőző két napon folyamatosan kérdezett. Mindent tudni akart a kijevi játékosok szokásairól, cseleiről, stílusáról. Tökéletesen megtanulta és felmondta a leckét.”

A magyar kapusnak csapattársa, Julien Gorius is köszönetet mondott: „Ennek a Dinamo Kijevnek a Bajnokok Ligájában lenne a helye. Ezért tartom nagyobb sikernek a csütörtök esti diadalt az előző idényből a Sporting elleni győzelemnél vagy a Basel elleni döntetleneknél. A gólom fájdalmasan érintette a Dinamót, még inkább a közönséget, amely a hazai csapat ellen fordult. Ebben persze hatalmas szerepe volt Köteles Lászlónak is, aki a hajrában bámulatos védésekkel tartotta hátul a frontot. Hálásak lehetünk neki.”

Legfrissebb hírek

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Európa-liga: a Ferencvárosra a holland Twente várhat a 2. fordulóban

Európa-liga
2026.06.17. 13:12

Megvannak az ETO, a Fradi, a Debrecen és a Paks lehetséges 2. fordulós ellenfelei

Labdarúgó NB I
2026.06.17. 09:03

A Vojvodina edzője bevonzotta a Ferencvárost

Európa-liga
2026.06.16. 18:55

Európa-liga: örül a Fradinak a Vojvodina magyar légiósa

Európa-liga
2026.06.16. 18:22

Szűcs Kornél csapatával csap össze a Ferencváros az El-selejtezőben

Európa-liga
2026.06.16. 17:11

BL, El: megvannak az ETO FC és az FTC lehetséges ellenfelei

Bajnokok Ligája
2026.06.16. 08:43
Ezek is érdekelhetik