Sturm: „Szabics kitölti szerződését, majd állást kap”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.17. 14:13
Gerhard Goldbrich ügyvezető szerint Szabics Imre kitölti 2014 nyarán lejáró szerződését a Sturm Graznál, majd ezt követően állást kaphat a klubnál.

Mint ismert, korábban Goldbrich azt mondta, Szabiccsal már nem számol a grazi együttes.

„Szabics Imre kitölti jelenlegi szerződését, majd újat kap lejárta után. Azt azonban még nem tudjuk, milyen szerepkörben. Hamarosan elvégzi az A licences edzői tanfolyamot, de a felsőbb vezetőségben vagy a játékosmegfigyelői stábban is el tudjuk képzelni. Azt nem szeretnénk, ha fele idejét vezetőségi tagként, a másikat edzőként töltené” – idézi a sturm12.at Gerhard Goldbrichet, a Sturm Graz ügyvezetőjét.

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

A Bodö/Glimt könnyedén, a Pafosz nagy csatában lett BL-főtáblás

Bajnokok Ligája
2025.08.26. 23:10

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:05

Hazatér a Sturm Graztól a Puskás Akadémia saját nevelésű játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.05. 12:23

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25
Ezek is érdekelhetik