Légiósok: Bajnerért japán klub vezetői jönnek Budapestre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.27. 10:11
Meghallgatja az egyik japán futballklub vezetőinek ajánlatát Bajner Bálint – már csak azért is, mert a japánok Budapestre jönnek tárgyalni, és különben is, magyar labdarúgóként bármilyen külföldi ajánlatot megtisztelőnek tart –, ő azonban a pénz helyett a karrierre szavazott, és leginkább Angliába vágyik. A Borussia Dortmund támadója a Digi Sport Reggel Start című műsorának vendége volt.

 

„A napokban Angliába utazok, hogy egy ottani megkeresésről tárgyaljak – mondta Bajner. – Egyelőre várok a végső döntéssel, még nem állt össze a fejemben egészen pontosan a következő lépésem. Az biztos, hogy a döntést jó alaposan, háromszor is meg kell gondoljam, hiszen vélhetően egyszer mondhatom el magamról, hogy Dortmund-játékosként kell csapatot keresnem magamnak. Szeretném megvárni azt is, hogy csatárposztra kiket igazol a Dortmund, amelyhez januárban már befutott értem egy jó ajánlat, csak az összeg nem volt elég a német klubnak. Mindenképpen olyan csapatba szeretnék kerülni, ahol játszhatok, ha ez nem élvonalbeli egyesület, akkor lehet olyan másodosztályú is, amelynél cél a feljutás. A karrieremet építem most fel, a döntésemben nem az anyagiaké a végső szó. Ha utóbbi lenne a fontosabb, akkor elfogadtam volna az ausztrál vagy a japán ajánlatot. Utóbbi klub edzője és elnöke Budapestre jön, hogy tárgyaljunk. Meghallgatom őket, mert megtiszteltetés számomra, hogy eljönnek Budapestre, és magyar labdarúgóként bármilyen külföldi megkeresést megtiszteltetésnek veszek, de elmondom nekik is az álláspontomat, hogy most másban gondolkodom.”

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Újpesten edzett, a jövő héten pedig visszatér Svájcba

Légiósok
19 órája

Történelmi igazolás küszöbén: Huszti András már a Steauával edz – NS-infó

Légiósok
20 órája

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.02.05. 17:07

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.02.05. 09:30

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 18:18

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19
Ezek is érdekelhetik