Légiósok: Vadócz újabb európai futballkultúrát ismerhet meg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.21. 07:49
null
Vadócz (jobbra) két szezont húzott le Dániában, az összkép felemás (Fotó: Mirkó István)
Két teljesen másmilyen szezon áll Vadócz Krisztián mögött, aki az első ottani idényében (2012–2013) még a dán Odense meghatározó labdarúgójának számított, a másodikban viszont mellékszereplő lett. A válogatott középpályás a Nemzeti Sportnak elmondta: a nyáron nemcsak klubot vált, hanem elképzelhetőnek tartja azt is, hogy újabb európai futballkultúrával ismerkedik majd meg.

 

„Az okokról nem szívesen beszélek, maradjunk annyiban, az edzőnk legalább annyira sajnálja, hogy nem játszhattam, mint én... – engedett betekintést mellőzése okaiba Vadócz Krisztián. – Sajnos nem sportszakmai döntés született. Nyolcadik helyen végeztünk a szezonban, és csak akkor léptem pályára, amikor sok volt a sérült és az eltiltott. De nyártól ennek vége, hiszen június végén lejár a szerződésem a klubbal. Még a héten jelenésünk van néhány gálamérkőzésen, utána odahaza, és ott, ahol nyaralok, karban tartom majd magam. Még nem került szóba, hol edzhetek Magyarországon, lehet, hogy újra a nevelőegyesületemben, a Honvédban is dolgozhatok. Remélem, mihamarabb kiderül, hol folytatom a pályafutásomat; elképzelhető, hogy Franciaország, Skócia, Hollandia, Spanyolország és Dánia után újabb európai futballkultúrát ismerek meg, de konkrétumról még nem számolhatok be.”

Legfrissebb hírek

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:24
Ezek is érdekelhetik