Lech: az új Lewandowski elment - Lovrencsics marad

2014.08.27. 15:02
Múlt héten már jeleztük, hogy az új Lewandowskinak tartott Lukasz Teodorczyk a Lech Poznantól a Dinamo Kijevhez szerződhet. Az átigazolást ma hivatalosan is bejelentette a lengyel klub. A Nemzeti Sport Online értesülései szerint ez egyúttal azt is jelenti, hogy Lovrencsics Gergő marad a Lech játékosa.

„Lukasz Teodorczyk szerződést kötött a Dinamo Kijevvel, öt évre kötelezte el magát” – írja a lechpoznan.pl. A Lech tehát hivatalos honlapján erősítette meg a csatár távozásáról szóló múlt heti sajtóhíreket. Teodorczyk ma már az ukrán csapattal edzett.

Válogatott: Lovrencsics ott lesz Pintér selejtezős keretében

Lengyelországból származó értesüléseink szerint a hír kihat a Lech Poznan magyar szélsőjének, Lovrencsics Gergőnek a jövőjére is. Teodorczyk mellett ugyanis a magyar válogatott játékost tartották a klub egyik legkeresettebb labdarúgójának, a lengyel sajtó szerint a német Mönchengladbach volt az első számú kérője, ám a csatár távozását követően Lovrencsics már nem eladó.

Teodorczyk eladásából ugyanis befolyt az a bevétel – lengyel sajtóhírek szerint négymillió euró –, amire előzetesen a játékospiacról számítottak, és mivel közben a Lech elbúcsúzott az Európa-ligától, a bajnokságban pedig hat meccs után kilenc ponttal csak a 8. helyen áll, így a vezetők nem szeretnének újabb kulcsjátékostól megválni. Tehát, hacsak egy váratlan és kiemelkedően magas ajánlat nem érkezik, akkor Lovrencsics Gergő, akit 2016-ig szerződés köt a klubhoz, marad Poznanban.

Teodorczyk az előző szezonban 32 bajnokin 20 gólt szerzett, az új idényben négy meccsen három gólig jutott. A csatár számos mutatóban nagyon hasonlít a nyártól már a Bayern Münchent erősítő Lewandowskihoz. Mindketten a Lech Poznanban tűntek fel, előbbi összesen 33 gólt szerzett a lengyel élvonalban, utóbbi eddig 32-t. Teodorczyk 185 cm magas, Lewandowski 184 cm, és Teodorczyk is hasonló összegért kelhet el, mint neves elődje, hiszen Lewandowskiért négy éve 4.75 millió eurót fizetett a Dortmund.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08