Légiósok: „Senki vagyok; ezt az ellenségemnek sem kívánom”

2015.02.17. 14:57
null
Tamás Krisztián úgy érezte, ha sikeres akar lenni, váltania kell (Fotó: facebook.com/SKSlaviaPrahaFotbal)
Amint arról beszámoltunk, a cseh élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Slavia Praha kölcsönvette Olaszországból Tamás Krisztiánt. A bekk már be is mutatkozott új együttesében, most pedig elmondta, miért kellett váltania.

„Olaszország csodálatos hely, rengeteget tanultam, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy csak szép emlékekkel távoztam. Sok háborút megvívtam, és elismerem, a végére teljesen leeresztettem, a Varesében nagyon rosszul futballoztam. Az edző nem bízott bennem, én pedig akárhogy küzdöttem, képtelen voltam vele dolgozni” – mondta a pianetaserieb.it-nek Tamás Krisztián, aki részletesen is megindokolta a váltást.

„Szükségem volt erre, egy európai csapatban akartam játszani, amelynek a nemzetközi kupaszereplésre is van esélye. Nem tudok egy olyan együttesnél futballozni, amely fél támadni. Olaszországban azt mondták, azért nem játszhatok, mert sokat futok fel, idejöttem a Slaviához, és hirtelen senkit sem zavar a játékstílusom. Fura, nemde? El kellett hagynom Olaszországot, ha maradok, sosem lesz belőlem nagy játékos” – tette hozzá Tamás.

„A Varesénél rengeteget beszéltek a jövőről, az edző, a sportigazgató, az elnök is szeretett ígérgetni, végül azonban nekem kellett lépnem, mivel láttam, így sosem lehetek sikeres” – mondta Tamás, aki elmondta, mit tartogathat számára a jövő.

„Ha a Milan vezetősége kéri, visszatérek Olaszországba. Milánóban is kaptam néhány ígéretet, de kevés a konkrétum. Az ügynököm még a cseh kaland előtt mondta, hogy a csapatom a harmadosztályba szeretett volna kölcsönadni. Erre inkább nem mondok semmit, egy dolog azonban biztos, soha többé nem futballozom a Serie B-ben. Ne értsenek félre, tudom, hogy nem vagyok egy fenomén, egy senki vagyok, de azt még az ellenségemnek sem kívánom, amit ott átéltem…” – tette hozzá Tamás.

Legfrissebb hírek

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Sallai Roland klubja vinné a Milan portugál támadóját – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 14:57

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 18:53

A Milannál kapott munkát a DVSC korábbi vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.07.04. 19:11

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
2026.06.09. 11:50

A Slavia egy magyar ajánlatot visszautasított Tijaniért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 09:45