Hertha: irreálisnak tűnő összegek Dzsudzsák kapcsán

2015.06.21. 09:38
null
A berlini lap úgy véli, a Hertha nem tudja megfizetni Dzsudzsákot (Forrás: berliner-kurier.de)
Bár az orosz sajtó szombaton azt közölte, hogy Dzsudzsák Balázs a korábbi hírekkel ellentétben mégis marad a Dinamónál, Németországban továbbra is azt találgatják, milyen feltételekkel szerződhet Dárdai Pál csapatához, a Herthához. Eközben a Galatasaray sem tett le a magyar válogatott szélső megszerzéséről – a török csapat többet fizetne érte, mint a többiek.

 

A héten a Nemzeti Sport jelezte elsőként, hogy Dzsudzsák Balázs a Herthához szerződhet. A berliner-kurier.de az átigazolás lehetséges anyagi vonzatait találgatja. A cikk szerint a berlinieknek most még túl drága lenne a magyar válogatott támadó, de az általuk közölt összegek irreálisan magasnak tűnnek.

Dzsudzsák átigazolási díját ugyan kétmillió euróban (626 millió forint) határozzák meg, ami megfelel az orosz sajtóban korábban megjelenteknek, viszont moszkvai légiósunk éves fizetését mintegy ötmillió euróban adták meg, így egy négyéves szerződés esetén, hozzászámolva némi aláírási díjat, 25-30 millió euró lehetne a teljes „Dzsudzsák-csomag" ára.

A berliner-kurier.de megjegyzi, ez még akkor is túl magas összeg a Herthának, ha a brazil Ronnyt sikerül eladnia. Ezért a német lapnál úgy vélik, hogy Dzsudzsák megszerzésére inkább télen lenne esélyük a fővárosiaknak, amikor a Dinamónál lejár a szerződése, bár a fizetése miatt akkor sem lenne olcsó a megszerzése.

Ugyanakkor Dzsudzsák a korábban napvilágot látott információk szerint eddig nagyjából 2.5 millió eurót keresett évente a Dinamónál, és még az orosz sajtó is arról írt még a szezon alatt, hogy ha sikerül megegyezni vele a hosszabbításról, akkor nagyjából hárommilliót kereshet majd. Csakhogy az oroszoknak – az UEFA szankciója miatt is, mert, mint ismert, éppen a túlzott fizetések miatt kizárták a csapatot az El-ből – csökkenteniük kell a fizetéseket, ezért csökkent a szerződéshosszabbítás esélye is. Ötmilliós gázsiról azonban még csak szó sem volt, Európában valószínűleg egyetlen klub sem fizetne neki ennyit, épp ellenkezőleg, arról szóltak eddig a hírek, hogy a topligás szerződés reményében Dzsudzsák a fizetéscsökkentésre is hajlik.

Vagyis biztos, hogy Dzsudzsák kevesebbe kerülne a Herthának a fent említett, 25-30 millió eurónál, még hosszú távú szerződés esetén is.

A GALATASARAY NAGYON AKARJA DZSUDZSÁKOT

A Bild információi szerint a Galatasaray továbbra is mindent elkövet azért, hogy megszerezze Dzsudzsák Balázst a Hertha elől. A német lap szerint a török csapat hajlandó lenne többet fizetni a Dinamo Moszkvának a magyar válogatott játékosáért, mint a berlini klub.

A német bulvárlap arról ír, hogy a Galata nem tett le arról, hogy megszerezze a Dnipro játékosát, Jevhen Konopljankát, de mellette Dzsudzsákot is szeretné elcsábítani.

A Bild szerint a török együttes többet kínálna a Dinamónak, mint a játékosért sorban álló többi gárda. A berlinieknél legalábbis mindenképp többet.

Nemrég megírtuk, hogy mivel Dzsudzsák szerződése a télen jár le, a nyári átigazolási időszakban akár 2 millió euróért is megszerezhető. Az persze más kérdés, hogy Dzsudzsák fizetése így is jócskán megterhelheti a klub kasszáját – bárhova is igazol.

A Galata azonban erre a kétmillió eurós összegre ráígérne, hogy Dzsudzsák Isztambulban folytassa.

Legfrissebb hírek

A kozármislenyi Horváth Dániel szerződést kapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
5 órája

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
Tegnap, 19:30

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:15

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 14:57

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 12:48

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
2026.07.02. 12:05

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:44

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:15
Ezek is érdekelhetik