Watford: Tőzsér bejelentette, távozik az angol csapattól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.06. 19:43
null
Tőzsér Dániel a Watford mezében – <br />ez már a múlt (Fotó: Watford FC)
Hétfői Instagram-üzenetében Tőzsér Dániel egyértelművé tette, hogy másfél év után távozik a Watfordtól, amellyel tavasszal feljutott az angol labdarúgó-bajnokság élvonalába.

„Ideje óriási köszönetet mondanom minden csapattársamnak és a stábtagoknak, akik a segítségemre voltak a Watfordnál, mert most elhagyom a klubot. Élmény volt viselni ezt a mezt. A legjobbakat kívánom mindenkinek!” – olvasható az üzenetben.

Az angol sajtóban néhány nappal ezelőtt már megjelent a hír, hogy a klub megválni készül a magyar válogatott játékostól, és bár Tőzsér nem zárta ki, hogy új klubban folytatja, a Nemzeti Sportnak azt mondta: az angol klub vezetői egyelőre nem jelezték neki, hogy nem tartanak rá igényt.

Tőzsér a Parma kölcsönjátékosaként került tavaly az angol csapathoz, amellyel a legutóbbi szezonban feljutott az angol élvonalba. Kölcsönszerződéséből egyelőre egy év pergett le.

Egyelőre nincs hír arról, hol folytatja a játékos, de menedzsere, Filipovics Vladan a múlt héten kijelentette: „Más opció is van, mint a Watford, ha megfelelő, több évre szóló ajánlat érkezik érte, elképzelhető a nyári klubváltás”.

A Watford hivatalos honlapja egyelőre nem erősítette meg a magyar játékos távozását, beszámolt ugyanakkor egy védekező középpályás szerződtetéséről: a francia válogatott Étienne Capoue a Tottenham Hotspurtől érkezik.

A 26 éves játékosért klubrekordot jelentő összeget fizetett az újonc – hogy mennyit, nem közölte. A francia sajtó nyolcmillió euró körüli összegre plusz bónuszokra tippel.

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
10 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
11 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23
Ezek is érdekelhetik