Sion: Mervót a Depor mellett másik spanyol csapat is vitte volna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.25. 09:21
Mervó Bence, a nyáron a svájci Sionhoz szerződő magyar korosztályos válogatott csatár a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában mesélt az új klubjánál szerzett tapasztalatokról, s szót ejtett a válogatottról is.

„A Sionnál jól fogadtak, a csapat az El-ben indul, sokra hivatott, tele van jó játékosokkal. Itt tényleg csak a futballra kell koncentrálnom. Az elnök és a vezetőedző elmondta, az U20-as vb alatt figyeltek, jó benyomást tettem rájuk, mindenképpen szerződtetni akartak. Az elnök jó kapcsolatban van Vincze Ottóval, a szerződés aláírása előtt kezembe nyomta a telefont, s mondta, beszéljek Ottóval. Majd’ egy órán át beszélgettünk, sikerült meggyőznie” – mondta Mervó Bence.

„Vanczák Vilit nagyon tisztelik a társak. Annak ellenére, hogy már nem ő a csapatkapitány, neki van a legnagyobb szava az öltözőben. Rengeteget segít nekem, a pályán kívül is rendkívül jó ember. A nyelvtanulással kapcsolatban azt tanácsolta, előbb az angolt tanuljam meg, s utána vegyek francia leckéket, mert az sokkal nehezebb, neki is másfél évbe telt, mire megtanulta.”

„A nyáron valóban közel álltam a Deportivo La Corunához, de a Rayo Vallecano is érdeklődött – árulta el Mervó. – Az álmom továbbra is Spanyolország, de most újra fel kell építenem magam. Három hete vagyok itt, csak az edzésekre van időm, a családom még nem tudott meglátogatni. Nagy az elvárás a csapattal szemben, nehéz felvenni a ritmust, az edzések hosszabbak, megerőltetőbbek, mint amit otthon megszoktam. Bár januárig nem játszhatok, együtt készülök a többiekkel, s emellett külön munkát végzek az erőnléti trénerrel. Napi két-három edzésem van, muszáj bepótolnom a nyáron elmaradt felkészülést.”

„Ami a válogatottat illeti türelmesnek kell lennem. Korai még nekem erről beszélni, sokat kell tennem azért, hogy valóra váltsam az álmom, s a címeres mezben szerepelhessek” – fejezte be a fiatal csatár. Mervó Bence.

„Vanczák Vilit nagyon tisztelik a társak. Annak ellenére, hogy már nem ő a csapatkapitány, neki van a legnagyobb szava az öltözőben. Rengeteget segít nekem, a pályán kívül is rendkívül jó ember. A nyelvtanulással kapcsolatban azt tanácsolta, előbb az angolt tanuljam meg, s utána vegyek francia leckéket, mert az sokkal nehezebb, neki is másfél évbe telt, mire megtanulta.”

„A nyáron valóban közel álltam a Deportivo La Corunához, de a Rayo Vallecano is érdeklődött – árulta el Mervó. – Az álmom továbbra is Spanyolország, de most újra fel kell építenem magam. Három hete vagyok itt, csak az edzésekre van időm, a családom még nem tudott meglátogatni. Nagy az elvárás a csapattal szemben, nehéz felvenni a ritmust, az edzések hosszabbak, megerőltetőbbek, mint amit otthon megszoktam. Bár januárig nem játszhatok, együtt készülök a többiekkel, s emellett külön munkát végzek az erőnléti trénerrel. Napi két-három edzésem van, muszáj bepótolnom a nyáron elmaradt felkészülést.”

„Ami a válogatottat illeti türelmesnek kell lennem. Korai még nekem erről beszélni, sokat kell tennem azért, hogy valóra váltsam az álmom, s a címeres mezben szerepelhessek” – fejezte be a fiatal csatár.

Legfrissebb hírek

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Vanczák Vilmos a búcsúzó Lionel Messiről: Valahol jó érzés, hogy én is részese vagyok a válogatottbeli karrierjének

Minden más foci
2026.09.01. 17:04

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56