Liverpool: Bogdán elmondta, mit gondol Jürgen Kloppról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.11. 12:30
A magyar válogatottal Norvégiába utazó Bogdán Ádám szerint Jürgen Klopp nem lepte meg a Liverpool keretét, az edzéseken is ugyanolyan, mint amit kívülről, korábban a televízión keresztül  láttak a német szakemberből.

„Jürgen Klopp ugyanolyan az edzéseken, mint amit a tévében látunk. Ugyanaz a karakter, őszinte, egyenes, nincs rejtegetni valója, tudja az ember, hányadán áll vele – idézi a Liverpool hivatalos oldala Bogdánt. – Célratörő játékot vár, amilyen ő maga. Elmondja, mit vár tőled, miben kell jobbá válnod, és ennyi. Az edzésen pörgős munka folyik, a célja az, hogy százszázalékosan fókuszálj, mert a meccseken is ez kell a győzelemhez.”Bogdánt. – Célratörő játékot vár, amilyen ő maga. Elmondja, mit vár tőled, miben kell jobbá válnod, és ennyi. Az edzésen pörgős munka folyik, a célja az, hogy százszázalékosan fókuszálj, mert a meccseken is ez kell a győzelemhez.”

A nyáron Boltonból Liverpoolba szerződő Bogdán eddig két Ligakupa-mérkőzésen védett, a Premier League-ben és az Európa-ligában Simon Mignolet-ra számít Klopp. Az edző a Bournemouth elleni Ligakupa-siker után elmondta, remekül védett Bogdán, de gyorsan le is szögezte, hogy ez egy kapus feladata. Bogdán tudja, tennie kell a feladatát, és akkor újabb lehetőségekhez juthat.

„Tudom, mit kell tennem, hogy jobb legyek, és mi az, amiben tartanom kell a szintet. Ehhez is sok munka kell, no meg türelem, mert bár játszottam már, azt remélem, hogy újra lehetőséget kapok – folytatta Bogdán. – Ilyen a futball, ilyen a kapusposzt, egyszerre csak egy ember játszhat, és ha neki nagyon megy, nem lehet kiszorítani. Ám ez is azt mutatja, hogy a kemény munkának, amelyet az edzéseken végzünk, jó eredménye van. Teszem a dolgom, és ha eljön a lehetőség, megpróbálom megragadni.”

Legfrissebb hírek

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
7 órája

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
15 órája

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

Parázs hangulatú, kiállításokkal tarkított meccset nyert meg a Liverpool a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.20. 20:37

Újabb Haaland-dupla, a Man. City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.20. 18:04

Woltemade Chelsea elleni duplával feledtette az öngólját, iksz lett a vége

Angol labdarúgás
2025.12.20. 15:31

NS-infó: Bogdán Ádám lehet a DVSC új sportigazgatója

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 11:57

Az idény során már harmadszor lett a hónap legjobbja Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.12.19. 13:44
Ezek is érdekelhetik