Románia: gól a 3. percben – harmadik helyre ugrott a Sepsi

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2018.08.31. 20:48
null
(Fotó: Sepsi OSK Facebook)
Harmadik hazai mérkőzését is kapott gól nélkül nyerte meg a román élvonalban a Sepsi OSK, a székelyföldi csapat az újonc Dunarea Calarasi-t győzte le egy korai, első támadásából megszerzett góllal.

 

A második perc végén Moura jobbról emelte be a labdát, Nouvier visszafejelte a kapu elé, Szimonovszki pedig három méterről, előrevetődve a hálóba fejelt (1–0). Ez a találat meghatározta a játék képét, a Dunarea megpróbálta átvenni a kezdeményezést, de ez csak az első félidő közepén sikerült neki, Puscas és Alexandru lövése azonban nem volt pontos.

Fél óra elteltével a szentgyörgyiek ismét mezőnyfölénybe kerültek, Szimonovszki lövése után a Calarasi kapusa, Straton a léc alól tolta ki a labdát, a szöglet után pedig a macedón center fejese a bal kapufáról pattant vissza. Az első félidő végén Vasvari öt méterről vállalt el egy lövést, de a labda elment a jobb kapufa mellett.

Szünet után a Sepsi leginkább a labdabirtoklásra koncentrált, minimálisra csökkentve a Calarasi kontráinak esélyét. A kevés helyzet mindegyike pontrúgások után alakult ki, a hazaiaktól Fülöp, a vendégektől Honciu szabadrúgása kerülte el a kaput, Viera tizenhatoson kívülről kapura küldött fejesénél pedig már gólt ünnepelt a mintegy 3000 fős háromszéki közönség, ám a labda a háló tetejére hullott.

A legnagyobb egyenlítési lehetőség is egy előreívelt szabadrúgás nyomán adódott a vendégek előtt, Puscas fejese átszállt a beadásra rosszul kilépő Niczuly felett, de Draghici a kapu torkából, estében kivágta a labdát. A végén Hadnagy kapáslövésénél nagyot védett Straton, a ráadásperceket pedig kibekkelte a szentgyörgyi együttes.

Az ideiglenesen a táblázat harmadik helyére előrelépő Sepsi OSK-nál Prosser Dánielt a tartalékok közé nevezték, pályára azonban nem lépett.

ROMÁNIA, LIGA 1
7. FORDULÓ
Sepsi OSK–Calarasi 1–0
(Szimonovszki 3.)

Legfrissebb hírek

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
2026.09.21. 22:05

Hiába parkolta be a buszt Aradon a Sepsi, kikapott a székelyföldi csapat

Minden más foci
2026.09.18. 19:23

Félmillió forintra büntették a Dinamót szurkolói magyarellenes rigmusai miatt

Minden más foci
2026.09.17. 13:27

A Sepsi visszavágott a CFR-nek a kupában elszenvedett vereségért

Minden más foci
2026.09.12. 20:09

Eppel gólt lőtt, de a Csíkszereda és a Sepsi is ötöt kapott

Minden más foci
2026.09.05. 19:04

32 évesen visszavonult a magyar bajnok labdarúgó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 21:11

Nem bírt a CFR-vel a tartalékos Sepsi a Román Kupában

Minden más foci
2026.09.01. 19:34

Emberhátrányban kapott ki a továbbra is nyeretlen Csíkszereda

Légiósok
2026.08.24. 19:41