„Csak” 18 ezren látták Németh parádéját; Kanta József: 300!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.03.31. 23:10
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

Kanta József győzelemmel ünnepelte pályafutása 300. élvonalbeli mérkőzését. Az MTK futballistájának jó emléke van a 100. meccséről is, akkor a Bp. Honvédot verték meg idegenben 2–0-ra. A Diósgyőr elleni sikernek azért is volt nagy jelentősége, mert a kék-fehérek kezdtek a veszélyes zónába visszacsúszni a táblázaton. A csapatkapitány lapunknak azt mondta, ennek a győzelemnek nyugtatólag kell hatnia a csapatra. Hogy mennyiben más a munka az új vezetőedzővel, Lucsánszky Tamással, mint volt Feczkó Tamással, arról is beszélt a középpályás.

Remek hétvégéje volt Németh Krisztiánnak, a Sporting Kansas City az amerikai futballbajnokságban 7–1-re kiütötte a Montrealt. A gólparádé azért is megsüvegelendő, mert a kanadai csapat ebben a bajnokságban korábban még nem kapott ki. A válogatott futballista lapunknak felidézte a góljait, és azt is elárulta, miért nem ünnepelt látványosan egyik találatot követően sem. A mérkőzést a 20 ezres stadionban egyébként „csak” 18 ezer néző látta, hogy ennek mi volt az oka, az is kiderül cikkünkből.

Elégedetten nyilatkozott az országos bajnokságon látottakról Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya. Munkatársunk kérdésére, hogy ha csak egy momentumot emelhetne ki, akkor mit mondana, a szakember azt felelte, Kozma Dominik kétszáz méter gyorson mutatott hihetetlenül jó úszását. A beszélgetés során az is szóba került, hogy ha ragaszkodik a válogatási elveihez a kapitány, akkor lehet, hogy Debrecenben elúszott egy vb-érem, hiszen Hosszú Katinka 200 méter pillangón nem szerzett indulási jogot. Hogy erre mit felelt Sós Csaba, elolvashatják interjúnkban.

Száz évvel ezelőtt, 1919. április 6-án játszotta utolsó mérkőzését a labdarúgó-válogatottban Schaffer Alfréd, azaz Spéci. Az MTK legendás csatáráról ezen a találkozón készült az a híressé vált csapatkép, amikor a kezdést megelőzőn egy puskával a kezében pózolt játékostársai között. A magyarázat: a futballista lelkes híve volt a Tanácsköztársaságnak, ezért a 133 napos véres diktatúra bukását követően jobbnak látta, ha külföldre megy.

Legfrissebb hírek

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
15 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45