Légiósok: Kleinheisler megszerezte első gólját az Osijekben

Vágólapra másolva!
2019.04.12. 19:58
null
Kleinheisler László a hatodik meccsén megszerezte az első gólját az NK Osijekben (Fotó: Davor Javorovic/PIXSELL)
Az NK Osijek 2–0-ra legyőzte a sereghajtó Rudest a horvát élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában. A sikerből Kleinheisler László góllal vette ki a részét, a magyar középpályásnak ez volt az első találata az eszéki együttesben.

A klubhonlap tudósítása szerint végig aktív magyar középpályás a 11. percben szerezte meg a vezetést a csapatának, majd a szünet előtt a Mol Vidi FC korábbi támadója, Mirko Maric is betalált. A horvát futballista a második félidőben tizenegyest hibázott, ám az eszékieknek ez is belefért.

„Nagyon óvatosnak kell lennünk vele, és játékperceket adni neki. A fiatalok számára is jó példát jelenthet” – mondta Dino Skender vezetőedző Kleinheislerről a lefújás után.

Az NK Osijek – amelyben Kleinheisler végig a pályán volt – győzelmével megerősítette harmadik helyét a bajnokságban, és három pontra megközelítette az egy meccsel kevesebbet játszó Rijekát.

Kleinheisler gólja

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
29. FORDULÓ

NK Osijek–Rudes 2–0

Legfrissebb hírek

Hivatalos: Kleinheisler László a Csíkszereda játékosa lett

Légiósok
9 órája

NS-infó: Kleinheisler László hétfőn érkezik Csíkszeredába

Légiósok
2026.01.31. 12:48

Kleinheislerrel és Tajtival is megegyezett a Csíkszereda, előbbitől még várják az aláírást – NS-infó

Minden más foci
2026.01.30. 15:48

Csoboth ügyében reagált a FIFA, Kleinheisler kivár

Légiósok
2026.01.26. 10:33

1. HNL: az Eszék simán kikapott a Dinamótól

Minden más foci
2026.01.25. 22:01

Kleinheislerrel is tárgyal a Csíkszereda

Minden más foci
2026.01.16. 15:57

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Nyolcadik döntetlenjét játszotta az Eszék a bajnokságban

Minden más foci
2025.12.20. 17:10
Ezek is érdekelhetik