Légiósok: a Tuttosport címlapján Szoboszlai és a Milan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.04.19. 17:35
null
Szoboszlai sorsa továbbra is téma az olaszoknál (Fotó: Török Attila)
Mint megírtuk, bejárta a helyi sajtót Marco Rossi szövetségi kapitány azon nyilatkozata, hogy Szoboszlai Dominik nagy valószínűséggel Olaszországba szerződik. A Tuttosport vasárnapi címlapján pedig a korábban említett olasz kérők közül az AC Milannal boronálta össze a 19 éves középpályást.
A Tuttosport címlapja Szoboszlaival
A Tuttosport címlapja Szoboszlaival

Rossi az említett interjúban arról beszélt, hogy az olasz kérők köre a két milánói klubra és a Lazióra szűkült. A Tuttosport mai cikke szerint a Milannak lehet a legjobb esélye Szoboszlai megszerzésére, a címlapon arra utalva, hogy a piros-feketék megmozdultak a magyar játékosért.

A lap szerint sokat nyomhat a latban, ha valóban Ralf Rangnick veszi át a milánói csapat irányítását, ami egy ideje már téma az olasz, valamint a német sportsajtóban. A cikk megjegyzi, Szoboszlai teljes mértékben illik Ivan Gazidis vezérigazgató elképzeléseibe: fiatal, még nagy fejlődési utat járhat be, ugyanakkor már pályára lépett a nemzetközi kupában és a válogatottban, a későbbiekben haszonnal lehetne tovább értékesíteni.

A képet árnyalja a játékos menedzsere, Esterházy Mátyás legutóbbi nyilatkozata, úgy fogalmazott a megkeresésünkre, hogy német és angol csapatok is komolyan érdeklődnekvédence iránt.

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
45 perce

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
1 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23
Ezek is érdekelhetik