Légiósok: Szoboszlai fél lábbal Milánóban

2020.07.15. 06:49
null
Szoboszlai Dominik (Fotó: Getty Images)
Néhány portál már tényként közölte Szoboszlai Dominik Milanba igazolását, ám a Nemzeti Sport információi szerint egyelőre nem hivatalos az RB Salzburg magyar légiósának klubváltása.

 

Keddi olasz lapértesülések szerint a Milan közel áll Szobosz­lai Dominik szerződtetéséhez, az 1.2 millió követővel büszkélkedő török Tribun Dergi Twitter-oldala pedig délután már tényként közölte, hogy a Salzburg 19 éves magyar középpályása Milánóba igazol. A hírt később néhány, a klubbal foglalkozó portál átvette, ugyanakkor információnk szerint az átigazolás egyelőre nem hivatalos.

„Olaszországban már hétfőn is azt írták, hogy a Milan közel áll a megszerzéséhez, és bár hivatalos bejelentés még nincs, a hírek alapján ez csupán idő kérdése”   – mondta a Nemzeti Sport érdeklődésére kedd délután a Corriere dello Sportnak dolgozó Massimiliano Martini.

Érdekesség, hogy miután biztossá vált, hogy a Sevilla indul a Bajnokok Ligájában, a korábbi kölcsönszerződésben szereplő záradék alapján a klub 21 millió euróért végleg megveszi a Milantól Susót. Ez azért lényeges, mert ez nagyjából akkora összeg, amekkorát a milánói klub a nyolcszoros magyar válogatott játékos szerződtetésére szán.

Alfredo Pedulla olasz újságíró eközben arról írt, hogy még zajlanak az egyeztetések, és a Milan hajlandó az első ajánlatban szereplő másfél millió eurós évi fizetést 1.8–2 millió euró körüli összegre növelni. Az biztos, hogy a leendő vezetőedző, Ralf Rangnick mindenképpen megszerezné a magyar futballistát, és a klub mindent megtesz, hogy eleget tegyen a német szakvezető óhajának.    

Legfrissebb hírek

Barcola mesterhármast jegyzett, magyar játékosai nélkül 6–3-ra nyert a Liverpool a BL-ben

Bajnokok Ligája
14 órája

Alapszabály: ha jeleznek a gépek, nem szabad kockáztatni

Bajnokok Ligája
22 órája

Kerkez Milos Szoboszlairól: Nem szeret sokáig hiányozni, minden meccsen játszani akar

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 18:05

Szoboszlai nincs, de Kerkez benne van a Liverpool FC utazó BL-keretében

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 15:04

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
2026.10.12. 11:55

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17