Légiósok: Szalai Attila két perce a Fenerben a Göztepe ellen

2021.11.29. 20:11
null
Szalai (balra) csereként szállt be (Fotó: AFP)
A török élvonal 14. fordulójában a Szalai Attila nélkül kezdő Fenerbahce 1–1-es döntetlent játszott a kiesés rémétől fenyegetett, Megyeri Balázst nem nevező Göztepe otthonában. Cipruson is magyaros mérkőzést rendeztek hétfő este, de az APOEL (Vinícius Paulo) és az Omonia Nicosia (Lang Ádám) összecsapása 20 perc játék után köd miatt félbeszakadt.

Szalai Attila ezúttal sem kapott helyet a Fenerbahce kezdőcsapatában, s a Göztepe otthonában lejátszott bajnokin a kiesés ellen küzdő hazaiak jóval aktívabbak voltak, s az első félidő hajrájában Mesut Özil hibája után megérdemelten szereztek vezetést. A Fener a szünet után villámgyorsan egyenlített, s miután a folytatás kiegyenlített erők küzdelmét hozta, újabb gól már nem született.

A találkozó krónikájához hozzátartozik, hogy a 88. percben Filip Novak megkapta a második sárgáját, így a Fener emberhátrányban fejezte be a találkozót, amelybe a 91. percben Özilt váltva beszállt Szalai Attila is.

A ciprusi élvonalban is két magyar labdarúgót foglalkoztató csapat találkozott egymással: az APOEL fogadta az Omoniát, s a hazaiaknál Vinícius Paulo viselte a csapatkapitányi karszalagot, a vendégeknél pedig Lang Ádám szerepelt a védelem közepén. A találkozó eleve rossz látási viszonyok között kezdődött, ám a játékvezető bő 20 perc játék után a romló helyzet miatt előbb bizonytalan időre félbeszakította, majd némi várakozás után közölte: nem folytatják a játékot.

CIPRUS, 1. DIVISION
11. FORDULÓ
APOEL–Omonia Nicosia 0–0 – a köd miatt a 20. percben félbeszakadt
APOEL: Vinícius Paulo csapatkapitányként kezdett; Omonia: Lang Ádám a kezdőcsapat tagja volt.

INDIA, SUPER LEAGUE
2. FORDULÓ

North East United–Chennaiyin FC 1–2
Chennaiyin: Koman Vladimir végig a pályán volt.

SZERBIA, SZUPERLIGA
18. FORDULÓ
Novi Pazar–FK Proleter 2–0
Proleter: Kun Bertalant nem nevezték.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
15. FORDULÓ

Slovan Bratislava (Pozsony)–Sered (Szered) 2–0
Slovan: Holman Dávid sérült, nem nevezték.

TÖRÖKORSZÁG, SÜPER LIG
14. FORDULÓ

Göztepe–Fenerbahce 1–1
Göztepe:Megyeri Balázs sérült, nem nevezték; Fenerbahce: Szalai Attila a 91. percben lépett pályára csereként, két percet játszott.

Legfrissebb hírek

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
2026.08.12. 19:01

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
2026.08.10. 09:55

Szalai Attila megszerezte első gólját a Pogon Szczecinben! – videó

Légiósok
2026.08.08. 18:28

BL: könnyed Fener-siker a Sturm ellen, egygólos hátrányban a Sabah

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 22:18

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
2026.07.21. 21:55

El: a Fenerrel is szembekerülhet a Fradi, ha kiejti a Twentét

Európa-liga
2026.07.20. 13:29

Törökországban folytatja a francia bajnokság egyik legjobbja – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.15. 11:20