Fenerbahce: Szalai nem edzett a csapattal, még nincs diagnózis

J. Á./K. B.J. Á./K. B.
2022.04.20. 15:45
null
Szalait hordágyon vitték le a pályáról (Fotó: AFP)
Mint megírtuk, Szalai Attila, a Fenerbahce válogatott labdarúgója súlyosnak tűnő sérülést szenvedett a török együttes keddi, Sahtar Doneck elleni barátságos mérkőzésén. A török Fanatik című hírportál a védő állapotáról nem közölt információt, azt azonban leírta, hogy a 24 éves játékos nem vett részt a csapat szerda délutáni edzésén.

 

Szalai Attila megsérült a Fenerbahce keddi, Sahtar Doneck elleni felkészülési mérkőzésén. A találkozót a Sahtarnak az Ukrajnában dúló háború miatt indított „világ körüli turnéjának” keretében rendezték meg Isztambulban, a meccset Enner Valencia 25. percben szerzett góljával 1–0-ra a törökök nyerték meg. A magyar hátvéd kezdőként lépett pályára, s a második félidő közepén, párharc során lent maradt a gyepen: Dmitro Ivanoviccsal küzdött a labdáért, majd mind a ketten a földre kerültek, és a magyar futballista a bal vállát fájlalta.

A Fanatik arról értesült, hogy Szalai egész nap kezelésen vett részt, mindazonáltal ennél többet nem tud a portál. A török élvonal második, BL-selejtezőt érő helyén álló Fenerbahce pénteken a Rizespor otthonában lép pályára.

Legfrissebb hírek

„Rettenetesen ingatag a liverpooli védelem” – angol sajtóreakciók az isztambuli vereség után

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:58

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 07:33

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 23:07

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:00

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
2026.11.02. 14:30

Eltiltások és pénzbüntetések a Galata–Fener tömegverekedése után

Minden más foci
2026.10.30. 19:58