Légiósok: Szalai Attila valószínűleg nem játszik már az idényben – sajtóhír

R. B.R. B.
2022.04.21. 08:35
null
Szalai Attila (Fotó: AFP)
A legfrissebb török lapértesülés szerint Szalai Attila, a Fenerbahce magyar válogatott labdarúgója a vállsérülése miatt már nem lép pályára a 2021–2022-es évadban – tudta meg a Fanatik.

 

A 24 esztendős hátvéd kedden, a Sahtar Doneck elleni barátságos mérkőzésen sérült meg, hordágyon kellett levinni a pályáról.

Szerdán a Takvim török lap azt írta, Szalainak kiugrott a bal válla, ezért legalább két hétig nem játszhat.

A Fanatik csütörtöki cikkében az áll, hogy a 23-szoros válogatott futballistára további orvosi vizsgálatok várnak, és valószínűleg nem szerepelhet meccseken az idény hátralévő részében. A Fenerbahce nem adott hivatalos tájékoztatást Szalai állapotáról.

A korábbi Mezőkövesd-játékos a mostani évadban 42 tétmérkőzésen szerepelt a török első osztályban második helyen álló Fener színeiben, ebből 34-szer kezdőként.

A magyar válogatott szempontjából is érdemes figyelemmel kísérni Szalai helyzetét. A védő 2019 novemberében mutatkozott be a nemzeti együttesben, azóta mindössze négy találkozón nem lépett pályára. Marco Rossi csapata júniusban a Nemzetek Ligájában négy meccset játszik.

NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-LIGA 3. CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA

Június 4., 18.00: MAGYARORSZÁG–Anglia
Június 7., 20.45: Olaszország–MAGYARORSZÁG
Június 11., 20.45: MAGYARORSZÁG–Németország
Június 14., 20.45: Anglia–MAGYARORSZÁG
Szeptember 23., 20.45: Németország–MAGYARORSZÁG
Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország

Legfrissebb hírek

„Rettenetesen ingatag a liverpooli védelem” – angol sajtóreakciók az isztambuli vereség után

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:58

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 07:33

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 23:07

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:00

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
2026.11.02. 14:30

Eltiltások és pénzbüntetések a Galata–Fener tömegverekedése után

Minden más foci
2026.10.30. 19:58