Fenerbahce: középső védőt igazoltak – már meg is van Szalai Attila utódja?

K. Zs.K. Zs.
2023.07.11. 13:21
null
Szalai Attila a Zenit elleni minapi felkészülési mérkőzésen (Fotó: Getty Images)
A török média egy része (például a Sabah) úgy kezeli Alexander Djiku szerződtetését, hogy személyében a Fenerbahce már a magyar válogatott labdarúgója, Szalai Attila helyetteséről gondoskodott.

 

Az isztambuli klub hétfő este jelentette be, hogy három és fél évre szerződtette a ghánai válogatottAlexander Djikut. A 28 éves belső védő a legutóbbi négy idényt a francia Racing Strasbourg kötelékében töltötte.


Mint a napokban megírtuk, az Union Berlin és a Fenerbahce tárgyaló delegációja megegyezett Szalai Attila átigazolásáról. A német szaklap, a Kicker azt írta, hogy a magyar válogatott hátvéd klubrekordot jelentő, 14 millió euróért szerződhet a német fővárosba

Az ügylet természetesen akkor üthető nyélbe, ha az isztambuliak elnöke, Ali Koc is jóváhagyja. Szalai egyelőre a Fener első csapatával készül – vasárnap csereként pályára is lépett Szentpéterváron, a török gárda Zenit elleni edzőmeccsén.

Legfrissebb hírek

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
21 órája

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:27

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:30

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:25

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 12:23

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 11:33

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44
Ezek is érdekelhetik