Vitális Milán hosszabbított a DAC-cal – hivatalos

DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)
2024.05.21. 16:05
Vitális Milán már alá is írta új szerződését (Fotó: DAC)
Mint lapunk már hétfőn jelezte, a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Dunaszerdahely a hivatalos oldalán bejelentette, hogy hosszabbított Vitális Milánnal. A magyar játékos 2027. június 30-ig érvényes szerződést írt alá a sárga-kék csapattal.

 

Vitális Milán 2022 szeptemberében lett a DAC játékosa, ám a 2022–2023-as idény végéig a Győri ETO-ban maradt kölcsönben. A nemrég befejeződő idényben szerepelt először a sárga-kék színekben, 24 bajnoki mérkőzésen három gólt szerzett, és a csallóközi csapat egyik meghatározó játékosa lett.

Két éve 2025 nyaráig szóló szerződést kötött Vitális, most a felek megegyeztek az együttműködés újabb két évvel, tehát 2027. június 30-ig szóló meghosszabbításában.

„Szeretnék köszönetet mondani a klubnak az új szerződéssel kifejezett bizalmáért. Remek idény van mögöttünk, és nagyon bízom benne, hogy a következőben még komolyabb erőt mutatunk. Személy szerint rendkívül örülök a folytatásnak, úgy szeretnék teljesíteni, hogy viszonozzak mindent, amit eddig a DAC-tól kaptam. Ahogy azt többször is elmondtam, az eddigi teljesítményemmel még nem értem el a lehetőségeim csúcsát, jobban is tudok futballozni, és pontosan ez is célom a legközelebbi időszakra” – nyilatkozta a klub honlapján az új kontraktusa aláírását követően Vitális.

„Milán múlt nyáron remek benyomást tett ránk a felkészülés során. Az új edzői stáb érkezése után kulcsemberré vált, több klub is érdeklődik a szolgálataiért. Ennek ellenére Milán megértette, hogy a DAC a megfelelő klub számára a pályafutása ezen szakaszában, és boldogok vagyunk, hogy 2027-ig sikerült meghosszabbítanunk a szerződését“ – mondta Jan Van Daele, a DAC ügyvezető igazgatója.

 

Legfrissebb hírek

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:54

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Redzicék és Vitálisék is megszerezték a három pontot

Légiósok
2026.09.20. 22:00

A duplázó Varga Barnabás megsérült az AEK kupameccsén

Minden más foci
2026.09.17. 18:42

Klubja új szerződéssel jutalmazta az első gólját megszerző Turi Géza Dávidot

Angol labdarúgás
2026.09.17. 15:30