„Szó sincs róla” – Szalai Attila nem igazol Trabzonba

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.07.10. 13:41
Az Ajansspor kedden már arról írt, hogy Szalai Attilát orvosi vizsgálatra várja a Trabzonspor, miután megegyeztek a Hoffenheimmel az átigazolásáról (Fotó: instagram.com/ajansspor)
Kedden több török forrás is biztosra vette, hogy a magyar válogatott védő, Szalai Attila a Hoffenheimtől a 2022-es bajnok Trabzonsporhoz szerződik, ám a Nemzeti Sport megkeresésére a játékost képviselő Rogon ügynökség cáfolta a törökországi sajtóhíreket.


 

„Szó sincs róla, hogy Szalai Attila a Trabzonsporhoz szerződne. Semmilyen alapja nincs a törökországi sajtóhíreknek. A védőt három évig élő szerződés köti a Hoffenheimnél, melyhez július huszadikán kell visszatérnie és huszonegyedikén kezdi meg a nyári felkészülést” – tájékoztatta a német központú Rogon ügynökség a Nemzeti Sportot a 46-szoros válogatott védő ügyében.

Mint ismeretes, Szalai Attila tavaly nyáron szerződött a török Fenerbahcétól a német Hoffenheimhez, amely a télen kölcsönadta a Freiburgnak, de első németországi idényében a két klubnál összesen csak hét bajnokin szerepelt, így Törökországban állandó téma a sajtóban a lehetséges visszatérése. Eddig fővárosi kérőkkel boronálták össze, kedden pedig török források arról számoltak be, hogy a két évvel ezelőtti bajnok Trabzonspor szerződteti a magyar játékost, az Ajansspor egyenesen arról írt, már orvosi vizsgálatra várják Trabzonba Szalait.

Ehhez képest azóta már a csapat vezetőedzője, Abdullah Avci is arról nyilatkozott a milliyet.com-on, hogy Szalai Attila átigazolási ügye leállt. Valójában azonban be sem indult, mert németországi forrásaink szerint sem a Hoffenheimet, sem a védőt nem keresték meg a törökök.

Úgy tudjuk, egyelőre nem is aktuális Szalai kapcsán konkrét átigazolásról beszélni, meg kell várni, amíg elkezdi a felkészülést, utána dőlhet el, milyen szerepet szán neki az új idényben Pellegrino Matarazzo vezetőedző, mert ha lehetőséget kap a bizonyításra, akkor maradna a klubnál.


 

 

Legfrissebb hírek

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
Tegnap, 17:56

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
2025.09.11. 22:31

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33
Ezek is érdekelhetik