Még, még, még! – Nagy Zsolt jegyzete

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
2024.09.18. 23:31

ÖSSZEGEZZÜNK! Szoboszlai Dominik 50 tétmérkőzésen játszott eddig a Liverpoolban, nyolc gólt szerzett, öt gólpasszt adott és 3154 percet töltött a pályán. A világ egyik legerősebb csapatának alapembere lett Jürgen Kloppnál, a német menedzsert váltó Arne Slot pedig még inkább számít rá, az idény minden eddigi mérkőzését végigjátszotta.

Számomra azon kevés magyar futballisták egyike, akiknek a szakmai kíváncsiságon túl is követem a mérkőzéseit, akik miatt úgy alakítom a napomat, hogy bármerre járok, arra a két órára odakerüljek a televízió képernyője elé. Ez persze nem jelenti azt, hogy elfogult lennék Szoboszlaival, már csak azért sem, mert szerintem még mindig nem találta meg a helyét a Liverpool játékrendszerében, nem illeszkedett be tökéletesen a csapatba. A mérkőzések közben rendre olyan érzésem támad, mintha valami visszafogná, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva nem lenne képes kihozni magából a maximumot. Amíg a magyar válogatottban vezérszerepet tölt be, Liverpoolban még nem ő áll a tápláléklánc csúcsán, ez sokszor érezhető, látható. Hiába a kiváló rúgótechnikája, a kapu közeli szabadrúgásokat nem ő végzi el, társaitól a támadásoknál sokszor jó helyzetben sem kap labdát, és amikor lőhetne, inkább a passzt választja.

Ami miatt mégsem hinném, hogy fél év múlva kölcsönadná a Liverpool az Ipswich Townnak (azon túl, hogy hetvenmillió euróért vásárolta meg a játékjogát az RB Leipzigtől), az a benne rejlő potenciál. Ahhoz ugyanis kifejezetten rosszindulatúnak kell lenni, hogy valaki ne ismerje el Szoboszlai Dominik klasszisát. Ahogyan a labdához ér, amilyen könnyedén ad tűpontos passzt, ahogyan gyakorlatilag oda rúgja a labdát a pályán, ahová akarja, az elképesztő. Mindez kiegészítve a kiemelkedő munkabírásával, sebességével, a kapu előtti higgadtságával félelmetes elegyet alkot – aki ezt nemcsak elméletben, hanem a pályán is huzamosabb ideig meg tudja mutatni, arra mondják, hogy világklasszis.

Szoboszlai Dominiknak minden adottsága megvan ahhoz, hogy világklasszissá váljon, de ehhez leginkább az kell, hogy ő is akarja. Eltökéltség, munka, önbizalom – meg persze szerencse... Csak néhány összetevő, amire szüksége van, lesz az úton. Kívánom, hogy a századik Liverpool-mérkőzése alkalmából arról értekezhessünk, milyen messzire jutott.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!


 

 

Legfrissebb hírek

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
14 órája

Dupla Tízes: a BL-ben visszatért az Álmok Színháza, de vajon meddig?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 19:32

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
2026.11.05. 23:50

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
2026.11.04. 23:37

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 23:21

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05