A Standard Liege érdeklődik Szalai Attila iránt – sajtóhír

K. Zs.K. Zs.
2025.01.09. 21:51
Szalai Attila válogatott edzésen – a védő játék nélkül messzire került a nemzeti csapattól (Fotó: Koncz Márton)
Szalai Attila iránt érdeklődik a belga labdarúgó-bajnokság egyik patinás csapata, a Standard Liege – erről ír az átigazolásokra szakosodott belga újságíró, Sascha Tavolieri a közösségi médiában.

Tavolieri információját átvette a német Sky riportere, Florian Plettenberg is, egyúttal megerősítette, hogy tudomása szerint a tárgyalások megkezdődtek Szalai Attila idény végéig tartó kölcsönvételéről.

A Standard tízszer nyerte meg a belga bajnokságot, legutóbb 2009-ben Bölöni László irányításával, most 20 forduló után 25 ponttal a 10. helyen áll. 

Mint ismert, Szalai nem jut játéklehetőséghez a Hoffenheimben, a német klub – már csak csökkenő piaci értékének „karbantartására” tekintettel is – szeretné őt kölcsönadni, lehetőleg nyugat-európai klubnak.

Alábbi cikkünkben spanyol és olasz lehetőségekről is írtunk, a Hoffenheim konkrét ajánlatra vár – a mostani információk szerint egy ilyen futhatott be Belgiumból.

Légiósok
2025.01.07. 10:22

A török elképzelés nem fog működni Szalai Attilával, a Hoffenheimnek más terve van

Információink szerint a német klubnál a télen kölcsönadásban gondolkodnak, lehetőleg topligába.

 

 

Legfrissebb hírek

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
10 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
2026.08.10. 09:55

Szalai Attila megszerezte első gólját a Pogon Szczecinben! – videó

Légiósok
2026.08.08. 18:28

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00