Törökország: hároméves szerződést kínálnak Szalai Attilának – sajtóhír

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.01.02. 14:37
Az aksam.com szerint Szalai Attila hároméves szerződést köthet a Trabzonsporral, ha a klubok megegyeznek az átigazolásáról (Fotó: aksam.com.tr)
Korábban török sajtóhírek alapján már írtunk róla, hogy a 46-szoros válogatott Szalai Attilát a Trabzonspor szerződtetné – a legfrissebb beszámolók szerint hároméves szerződést ajánlhat neki a hétszeres bajnokcsapat.

Az aksam.com híre szerint a Trabzonspor kész hároméves szerződést kínálni a magyar válogatott Szalai Attilának, akit kétmillió euró körüli összegért kivásárolnának a német Hoffenheimtől.

A portál szerint ugyan végleges megállapodás nem született, de hamarosan meglehet a megegyezés, miután a csapat vezetőedzője, Senol Günes is támogatja a korábban a Fenerbahcéban is futballozó Szalai szerződtetését.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Szalai nemrég menedzsert váltott (a német székhelyű Rogon után most már a Sallai Rolandot is képviselő, ugyancsak külföldi Wassserman menedzseriroda intézi az ügyeit), és ezt hamarosan klubváltás is követheti, ugyanis a Hoffenheim új vezetőedzője, Christian Ilzer sem számol a 26 éves játékossal, aki ebben az idényben még nem szerepelt egyetlen tétmeccsen sem német klubjában.

Német labdarúgás
2024.12.29. 11:25

Szalai Attila visszatérhet a török élvonalba – sajtóhír

Nyáron még nem jutott közös nevezőre a Trabzonspor és a Hoffenheim.

 

Legfrissebb hírek

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
10 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
2025.09.11. 22:31

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33
Ezek is érdekelhetik