Van benne meló! – Vincze András jegyzete

APJA FIA – láttam a fatert is futballozni, és tudom, milyen sokat futó, kemény labdarúgó volt ő is. Ezt a véleményt pedig megerősíti a futballrovatban mögöttem ülő Zombori András, akinek a szava az ilyesféle emlékügyekben aranyfedezetű, hiszen idősebb Szalai Attilával egy csapatban, a Csank János edzette Vácban játszott együtt, s gyakran emlegeti az 1991. októberi, Honvéd elleni 2–4-es meccset, amelyen „Szancsó” 8-ast kapott a Nemzeti Sporttól (teszem hozzá, Andris is, ráadásul ő úgy lett 8-as, hogy az 53. percben sérülés miatt le kellett cserélni) – na szóval, Szalai Attila a Bozsik-stadionban akkor két gólt szerzett, a másodikat tizenegyesből, úgy, hogy a labdát panenkázva küldte a hálóba. Csak a rend kedvéért: balhátvéd volt. Ja, és azt is érdemes megjegyezni, hogy anno a fél szezonban nyolc gólt szerzett.

Na, de ennél jobban már ne merüljünk el a múltban: a helyzet az, hogy az alma nem esett messze a fájától. Az ifjabbik Szalai Attila immár a belga Standard Liége légiósaként adott interjút lapunknak, és jellemzésként talán elég egyetlen mondatot kiemelni tőle: „Mindig is abban hittem, hogy a kemény munka, az alázat és a becsületes hozzáállás kifizetődik – kiskoromtól kezdve ez a mentalitás lendített át a nehézségeken.” Nos, ennek megerősítésére is van személyes példám, Gödön ugyanis egy csendes hétköznapon egy semmi kis dühöngőben láthattam, ahogy a jelenkori válogatott védője már befutott játékosként önszorgalomból is kőkeményen edzett (természetesen a pályafutását mindvégig szívvel-lélekkel és a legnagyobb odaadással egyengető édesapjával együtt), s abban a ketrecben megállás nélkül „skálázta” a passzolást jobbal, ballal, futott, fordult, ugrott… Mai szemmel nézve döbbenetes élmény volt, hogy létezik még ez a hozzáállás, mármint hogy a rövidke bajnoki szünet sem telhetett el úgy az ifjú számára, hogy ne gyakorolná azt, amire kölyökkorától minden hitét és akarását rászánta. Nem volt „pléjsztésönözés”, bulizgatás, lazulós unatkozás, ő erőt gyűjtött inkább ahhoz, hogy egy agyonkritizált poszton (az ellenfél kapuja előtt villogó középpályások, csatárok szokták mondani futballberkekben, hogy hátvédet drótból is lehet hajlítani) eljusson a futballkarrier csúcsáig: válogatott lehessen, Eb-meccsen léphessen pályára, és mindig legyen esélye arra, hogy meghívót kapjon a szövetségi kapitánytól, Marco Rossitól.

Ennyi lenne a történet, hozzátéve még az aktuális kívánságot: várjuk, hogy Belgiumban is megismerjék, milyen az, amikor Szalai Attila beleteszi a melót.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!