Az NB I újoncánál folytatja az Észak-Írországból hazatérő kapus – hivatalos

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.06.27. 07:37
Gyollai Dániel visszatér Magyarországra (Fotó: Getty Images)
Az északír élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Glentoran saját hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy távozik Gyollai Dániel, aki Kazincbarcikán folytatja pályafutását.

Gyollai Dániel Magyarországon csak utánpótlásszinten védett, előbb a Békéscsaba, majd a Budapest Honvéd színeiben.

A 28 éves kapus eddigi pályafutásának jelentős részét Nagy-Britanniában töltötte, az utóbbi egy évben Észak-Írországban védett, 44 tétmeccsen kapott szerepet a Glentoranban, és egy gólt is szerzett.

A Glentoran bejelentése szerint Gyollai Kazincbarcikán folytatja pályafutását.

„Ez volt pályafutásom legjobb éve, és köszönöm mindenkinek a Glentorannál, hogy ezt ilyen különlegessé tette. A játékostársak, a szurkolók, a stáb is tárt karokkal várt, és végig mellettem álltak. Nem könnyű a távozás, de a családom Magyarországon van, és most jött el az ideje, hogy én is hazatérjek” – olvasható Gyollai nyilatkozata a Glentoran hivatalos oldalán. 

A Kazincbarcika egyelőre nem jelentette be az új játékos érkezését.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC-NÉL
Érkezők: Gyollai Dániel (Glentoran – Észak-Írország), Mihajlo Meszhi (ukrán, Kecskeméti TE, szabadon igazolható), Rácz László (Pécsi MFC, legutóbb kölcsönben Kozármisleny), Schuszter Ronald (Kozármisleny)
Kölcsönbe érkezők:  –
Kölcsönből visszatérhetnek: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:  – 
Kiszemeltek: –
Távozók: Pethő Bence (Vasas FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Baranyai Nimród (Újpest FC), Csatári Gergő (Diósgyőri VTK), Debreceni Ákos (Paksi FC). Kooperációs kölcsön után (Diósgyőri VTK): Bacsa Benjámin, Demeter Milán, Dojcsák Bence, Kristóf Márk, Lajcsik Vencel 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:  –

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07