„Már a hatéves gyerekek is erőszakosabbak” – magyar edző a szerb futballról

– Nehéz helyzetben került Topolyára, hiszen a TSC az előző két idényben előbb az Európa-ligában, majd a Konferencialigában szerepelt a főtáblán, most viszont a bajnokságban már hét mérkőzés óta nyeretlen a csapat, legutóbb ki is kapott, és csak a tizenharmadik helyen áll a tabellán. Hogyan élik ezt meg a klubnál?
– Nem jó érzés ránézni a tabellára, mindenki többet várt az idénytől – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére a topolyaiak erőnléti edzője, Bubori Kornél. – A célunk továbbra is a nemzetközi szereplés, de kis lépésekben kell haladnunk, először az első tízbe kellene bekerülni. Számomra egy teljesen új helyzet volt Topolyán, hogy csak ezen a nyáron több mint tíz játékost értékesített a klub – ebben a végleges eladások és a kölcsönadások is benne vannak. A kulcsjátékosok közül távozott többek között Milos Pantovics (Panathinaikosz), Petar Sztanics (Ludogorec) és Viktor Radojevics (Chicago Fire). Ezek kapcsán az erőnléti munkában az jelentette a nehézséget, hogy több üzlet is nagyon sokáig húzódott, és többször előfordult, hogy a vezetőség jelezte, ennek vagy annak a játékosnak külön kell edzenie és csak könnyített munkát végezhet, mert hamarosan eladjuk. Aztán mégis maradt, újra a csapattal edzett, majd néhány hét után tényleg eladtuk. A távozók helyére jó játékosok érkeztek, és már egy edzőváltáson is túl vagyunk (Darije Kalezicet Nemanja Miljanovics váltotta – a szerző), de valahogy még mindig nem állt igazán össze a csapat. Ugyanakkor a Partizan, Zvezda, Vojvodina hármas mögött nagyon kiegyenlített a mezőny, egy jó téli felkészülés után tavasszal sokat lehet javítani a helyezésünkön.

– Erőnléti edzőként eddig nagyon különböző feladatokat vállalt, hiszen dolgozott a korosztályos válogatott mellett, aztán kézilabdára váltott, majd az NB I-es DVTK következett. Topolyán mi a legnagyobb kihívás az ön számára?
– Komplett feladatom van, mert most dolgozunk a klubnál a sporttudományi háttér fejlesztésén, és ebben is számítanak a tapasztalataimra. Hogy példát mondjak, most érkezett meg egy testösszetétel-mérő berendezés, ami otthon már elterjedt eszköznek számít, Topolyán ebben az idényben kezdjük el használni. Aztán aktívan részt veszek egy konditerem tervezésében, amely jövőre épülhet meg. Lépésről lépésre haladunk a fejlesztésekben. Az első csapatnál ketten dolgozunk, egy vajdasági kollégával, emellett három akadémiai edző munkáját is koordinálom.

– Hogyan fogadták a kollégák? Nem furcsa számukra, hogy Magyarországról érkezett szakember irányítja az erőnléti munkát egy olyan országban, ahol a közhiedelem szerint fizikailag erősebbek, nagyobb munkabírásúak a játékosok?
– Többnyire vajdasági magyar edzőkkel dolgozhatok együtt, de sem tőlük, sem a szerb kollégák irányából nem éreztem rosszallást. Sokkal inkább érdeklődéssel és tisztelettel találkoztam, mert tisztában vannak azzal, hogy a magyar labdarúgás a körülményeket, infrastruktúrát, a tudományos hátteret tekintve a szerb futball előtt jár, de nyitottak az újra, a fejlődésre. Ami pedig a sztereotípiákat illeti, én is abban a tudatban érkeztem, hogy itt jóval többet futnak a játékosok és a falon is átmennek, ha kell, ám a gyakorlati munka során a futásteljesítményben vagy a fizikai adottságokban nem érzek különbséget.

– Másban igen?
– Az egy az egy elleni párharcok minőségében, és erre tökéletes példa a nyáron igazolt Mezei Szabolcs esete. Ő Pakson, illetve az NB I-ben egy nehezen elnyomható, a párharcokban erős játékosnak számított. A szerb bajnokságban viszont a pálya olyan területein is párharcokra késztetik, amihez otthon nem volt hozzászokva. A képességeit elismerik, de meg kell szoknia ezt a harcmodort. Az NB I után nehéz itt futballozni, de aki megállja a helyét, utána erősebb bajnokságban is boldogulni tud. Szerbiában másképp mennek bele a párharcokba a játékosok, amikből egyből rúgják előre a labdát, nem játszanak szervezett, kombinatív játékot a csapatok, nagyon sok a lecsorgó, lepattanó labda, melyek után ismét kezdődnek a párharcok. A már-már erőszakos stílust a játékvezetői felfogás is támogatja, ami szintén nagyon más, mint otthon. Kicsit már az angliaihoz hasonlít, sok olyan ütközést, kisebb-nagyobb lökést elengednek, amit az NB I-ben azonnal lefújnának. Alighanem ez a szemléletbeli különbség, a futballhoz való más hozzáállás is kell ahhoz, hogy a Topolya is folyamatosan tudjon játékosokat értékesíteni. Persze ebben a nemzetközi kupaindulásnak is szerepe volt, ezért lenne fontos újra kilépni az európai porondra.

– Az utánpótlásra is van rálátása: a korosztályos csapatok szintjén is érződik ez a szemléletbeli különbség?
– Azt mondhatom, hogy U6-tól fölfelé ezt látom, hogy erőszakosabbak, agresszívabbak, akár durvábbak is a gyerekek Szerbiában, mint Magyarországon, miközben az erőnlétükben alapvetően nem látok különbséget. Amikor a TSC korosztályos csapatai magyarországi ellenfelekkel játszanak, akkor is azt tapasztalom, hogy a vajdasági gyerekek párharcokban a magyarországiak fölé tudnak kerekedni, és ez általában az eredményekben is megmutatkozik. Legutóbb a Videoton U14-es és U19-es csapata ellen léptünk pályára november végén Fehérváron, a fiatalabbak meccsét 5–2-re, az idősebbekét 4–3-ra nyertük meg.

– Ezzel együtt mintha a szerb futballban is lenne most egy kis megtorpanás. Nem jutott ki a válogatottjuk a világbajnokságra, nincs szerb csapat a Bajnokok Ligájában, és jelenleg azokat a tizenéves szupertehetségeket sem látni, akik a nagy elődök nyomába lépve hamarosan európai élcsapatokhoz szerződhetnek Szerbiából.
– Nyilván a vb-selejtezős kudarc miatt érzékelhető egy csalódottság, és a koefficienspontok szempontjából a BL-szereplés hiánya is érzékeny veszteség a szerb futballnak, de nem élik meg tragédiaként a helyzetet. Vajdasági kollégáim azt látják problémának, főleg a válogatott szempontjából, hogy szervezettségben, a fejlődést segítő programok terén nincs előrelépés, nem látni olyan koncepciót, ami mentén hosszú távon tudna építkezni a mindenkori szövetségi kapitány. Ami a tehetségeket illeti: azt nem tudom szakmailag megítélni, hogy például a Topolya korosztályos válogatott játékosai hosszú távon milyen szintre juthatnak el. Az ugyanakkor igaz, hogy jelenleg olyan nagyon kiemelkedő fiatal tehetségeket a szerb bajnokságból nem tudnék felsorolni. Talán a Partizanból mondanám a vajdasági származású, 19 éves, U21-es válogatott középpályást, Ognjen Ugresicset. Magas, erős, gyors, és megvannak azok az egyéb tulajdonságai, amik szükségesek egy sikeres, külföldi pályafutáshoz.

– Van olyan, ami igazán meglepte a szerb futballban? 
– A körülmények. Pedig szegediként azért volt elképzelésem, hogy nagyjából mire számíthatok a határ túloldalán, de amit néhány első osztályú klub stadionjában láttam, az alulmúlta a várakozásaimat. Topolyán szerencsés helyzetben vagyunk, mert kifogástalan a stadionunk, de vannak olyan csapatok, amelyeknél például nincs külön edzői öltöző, és egy tusolóban kellett átöltöznünk a bemelegítéshez a Szuperligában... Aztán sorolhatnám a különböző technikai eszközök hiányát, a pályák állapotát, amikkel az idegenbeli meccseinken találkoztam, és nemcsak a kisebb kluboknál, hanem még a nagyoknál is, még a Zvezdánál is nagyon elmaradott az infrastruktúra. Ugyanakkor örülök, hogy mindezt megtapasztalhattam, mert így még jobban tudom értékelni azt, ami Magyarországon vagy akár Topolyán van.

A TOPOLYA KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉSE
Szerb Szuperliga
DECEMBER 8.
19.00: Szabadka–Topolya
Topolya: Mezei Szabolcs