Guardiola-iskola, technikás futball, európai ambíciók – magyar kapusa szerint ez jellemzi a Bragát

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
2026.03.11. 12:16
null
Guardiolától sok mindent tanulhatott Carlos Vicens (jobbra) a Manchester City edzői stábjának tagjaként (Fotó: Getty Images)
A Braga U23-as csapatához tartozó Maier Merse betekintést engedett lapunknak a Ferencváros következő Európa-liga-riválisának kulisszái mögé: a tizenkilenc éves kapus többek között elmondta, mi teszi különlegessé Lukás Horníceket, befolyásolhatják-e a hiányzók az együttes védekezését, illetve miért van hatással Pep Guardiola az együttes játékára.

– Vágjunk a közepébe! Mi a véleménye a cseh válogatott kerettag Lukás Hornícekről, a Braga első számú kapusáról?
– Ő az egyik legnagyobb kapustehetség Európában – mondta lapunknak Maier Merse, a Braga U23-as csapatának magyar kapusa. – Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2025-ben az összes sorozatot, azaz a világ tizenöt legerősebb bajnokságát és a válogatott mérkőzéseket figyelembe véve neki volt az egyik legalacsonyabb a meccsenként kapottgól-átlaga. Kiváló fizikumú, magabiztos és megbízható pontja a csapat védelmének, mindkét lábát remekül használja, és a magas labdákra is határozottan mozdul ki.

– Csakhogy a hátvédsorból Sikou Niakaté, Adrian Barisic sérülés, míg Víctor Gómez eltiltás miatt hiányzik majd a Ferencváros elleni budapesti mérkőzésen. Ez mekkora hatással lehet a csapat védekezésére?
– A Braga egyik fő erőssége a játékosállománya. Bright Arrey-Mbi és Gustaf Lagerbielke párosa nagyon erős és magabiztos a tengelyben, a középpályán pedig számos lehetőség közül tud választani Carlos Vicens vezetőedző, ezért is gondolom, hogy az említett játékosok hiánya talán nem okoz gondot. A Sporting elleni vasárnapi, kettő kettes döntetlennel végződő mérkőzés jól mutatja, milyen szervezett és összeszokott a csapat.

– Melyek a Braga támadójátékának legfőbb fegyverei?
– Az egyik leggyorsabb és legtechnikásabb a Primeira Ligában. Legfőbb fegyvereinek a gyors kombinációk, a széleken vezetett támadások és a hatékony kontrák számítanak. Az uruguayi válogatott Rodrigo Zalazar a támadások egyik fő szervezője, egyben a csapat talán legveszélyesebb játékosa, középpályás létére gólerős, és jól érkezik a kapu elé. A csapatkapitány Ricardo Horta kiemelkedő intelligenciájával jól irányítja a játékot, képes kulcspasszokkal helyzetbe hozni a társakat, emellett hatékony a befejezéseknél – tizenhat gólos már az idényben. Pau Víctort is ki kell emelnem, a mozgékony spanyol csatár sokszor lép vissza a labdáért, ezzel összekötve a támadósort a középpályával, s a tizenhatoson belül is veszélyes befejező.

Maier Merse (Fotó: Guilherme Nogueira)

– Carlos Vicens vezetőedzővel mennyiben változott meg a csapat játéka?
– Kinevezése tudatos irányváltást jelentett a klubnál. Korábban Pep Guardiola stábjában dolgozott a Manchester Citynél, és ez látszik is a Bragán. A csapat jellemzői közé tartozik a magas labdabirtoklás, a szabad ember folyamatos keresése és a strukturált, szépen felépített támadójáték. A bajnokságban nemzetközi kupainduló helyen áll az együttes, az Európa-liga-menetelés pedig megfelelő visszajelzés mindenkinek, hogy jó irányba halad egy hosszú úton.

–  Az elmúlt öt idényből négyszer is negyedikként végzett a Braga a portugál bajnokságban, és ebben az évadban is jó eséllyel lemarad a dobogóról. Sikerként élik meg a klubnál, hogy folyamatosan ott vannak a három nagy mögött, vagy bosszúsak, hogy nem sikerül odaférkőzni közéjük?
– A Porto, Sporting, Benfica hármasnak más lehetőségei vannak, ezért legalább a negyedik helyet várják el a csapattól, amit nem egyszerű minden alkalommal elérni, mert az üldözők is szorongatják. Az elmúlt évek stabil teljesítménye Európa hatodik legerősebb bajnokságában azt mutatja, hogy a klub fejlődik, és képes huzamosabb ideig az élmezőnybe tartozni, felvenni a versenyt a többi portugál nagycsapattal, illetve szép eredményeket elérni az európai kupa­sorozatokban. Az átgondolt játékosvásárlás és az akadémiáról érkező szépszámú fiatal beépítése nagyszerű közösséget alkot, emellett mindig törekednek a legjobb formára, valamint arra, hogy az utolsó pillanatig küzdjenek – egyébként az akadémiát is ez jellemzi. Jó érzés, hogy ennek a közösségnek én is a tagja lehetek.

– Hogyan készülnek a klubnál a Ferencváros elleni Európa-liga-csatára?     
– A szakmai stáb mindig nagy hangsúlyt fektet a részletes elemzésekre, ismerik és tisztában vannak a magyar ellenfél képességeivel. Az elmúlt években a Ferencváros bizonyította, képes eredményes futballra az európai vetélytársaival szemben. Ugyanakkor a fókusz a saját játék érvényesítésén és a mérkőzés kezdeményezésén van a Bragánál. Biztos vagyok benne, hogy két nagyon jó, izgalmas mérkőzést láthatunk, nekem ez a párharc a futball ünnepe lesz.

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Csütörtök, 21.00: FERENCVÁROS–BRAGA (portugál)
Groupama Aréna. Vezeti: Nicholas Walsh (skót) (Tv: M4 Sport)

A visszavágót március 18-án rendezik Bragában.

 

Legfrissebb hírek

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
11 órája

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09

Dupla Tízes: hány magyar csapat jut rájátszásba Európában?

Európa-liga
2026.08.06. 13:29

Borbély Balázs az egygólos győzelem után: Tudjuk, hol kell javulnunk a visszavágóra

Európa-liga
2026.08.05. 23:27

Corbu góljával győzött otthon a Ferencváros, előnyben a Górnik Zabrze elleni El-visszavágó előtt

Európa-liga
2026.08.05. 22:05

Az UEFA megemelte a küszöböt, csak négy sárga lap után jön az eltiltás

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 08:15

Nem az albánok napja volt a két kisebbik európai kupában

Európa-liga
2026.08.04. 23:13