Kajak-kenu: török, portugál, spanyol és malajzai táborban a magyarok

MTI MTIMTI MTI
2012.02.23. 16:21
null
Vajda Attila (zöldben) Portugáliában készül, ahol már nem hidegek a reggelek (Fotó: Mirkó István, archív)
Címkék
A kisebb sérülésektől eltekintve problémamentesen zajlik a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészülése, a legtöbben már meleg vízi táborokban készülnek a tavaszi válogatókra. Storcz Botond szövetségi kapitány egyelőre itthonról követi az eseményeket, de hamarosan ő is útra kel.

 

„Az elnökség már ősszel elfogadta a felkészülési programot, illetve az olimpiai válogatás elveit. Ezek alapján a szokásosnál korábban, május elején elkezdődnek a válogató versenyek, legelőször természetesen azokban a szakágakban és számokban, ahol még nincsen meg az összes kvótánk. A kenusoknak és a férfi kajakosoknak így jóval a megszokott időpont előtt vízre kell, illetve kellett szállniuk, többségük már el is utazott valamelyik melegebb éghajlatú külföldi edzőtáborba – mondta el a szövetség honlapján Storcz. – A kenusok nagy része például Malajziában készül ezekben a napokban. Ebben a szakágban hiányzik a legtöbb kvótánk, egészen pontosan három. Az ideális 1000-es páros megtalálásán ősz óta dolgozunk."

A szakember hozzátette: minden csoporttal igyekszik folyamatosan tartani a kapcsolatot, pár napja beszélt például a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa edzőjével, aki Portugáliából annyit üzent, hogy „minden rendben, Natasa nagyon jól megy".

„Vajda Attiláék szintén Portugáliában készülnek. Február elején arrafelé is nagyon hidegek voltak a reggelek, de szerencsére mostanra ez a probléma megszűnt, 15-20 fokos időben tudnak edzeni napközben – tájékoztatott a kapitány. – Ugyanitt táboroznak Sári Nándor kajakosai is, ők február közepén utaztak ki. És ha már a férfi kajakosoknál tartunk, Beé István és Sík Márton Dél-Afrikában készül jelenleg a 200 méteres párosra. Fábián Lászlóné férfi és női kajakosokból álló csoportja február végén megy ki Sevillába, ugyanitt edzőtáborozik majd Dombi Rudolf és Kökény Roland, valamint március elejétől Angyal Zoltán vezetésével az olimpiai B keret kajakosai. Csipes Ferenc pedig hétfőn indul Törökországba a női kajakosokkal, a tervek szerint kétszer három hétig tart majd a tábor, közötte néhány napra hazajönnek. És ugyanide »költöznek át« Malajziából a C-2-es válogatóra készülő kenusok is."

Storcz Botond is személyesen tekinti meg a versenyzők felkészülését, előbb Törökországba, majd Portugáliába és Sevillába látogat. A szakember azt mondta: bár részletesen lefektették a válogatási elveket, elképzelhető, hogy az olimpiai csapat kialakítása során lesznek viták.

„Az ember mindig igyekszik úgy megfogalmazni egy válogatási rendszert, hogy kevés legyen benne a kérdőjel. Csakhogy az élet mindig hozhat olyan helyzetet, amikor mérlegelésre, esetleg szubjektív döntésre van szükség. Bízom benne, hogy tiszta a rendszer, de így is lehetnek nehéz döntések. A kérdéseket nekem kell megválaszolnom a válogatók után. A csapatjelölés a kapitány feladata, és természetesen idén is a szakmai bizottság hagyja majd jóvá a végleges olimpiai névsort" – fogalmazott.

Sokan attól tartanak, hogy a legerősebb szakágban, a női kajakosoknál lehet a legtöbb vita.

„Én is hallok olyan hangokat, melyek szerint megnehezíti a döntést, hogy túl sok jó női kajakosunk van. Én inkább mindig a pozitív oldalát nézem ennek a dolognak: nagyon örülök neki, hogy ennyi éremesélyes női kajakosunk van, mert ez a javát szolgálja a sportágnak" – mondta ezzel kapcsolatban.
A sportág egyelőre hét férfi és hat női kajakos, valamint egy kenus kvótával rendelkezik a nyári, londoni ötkarikás játékokra. A férfi kajakosoknál még további egy, a kenusoknál pedig három indulási jog gyűjthető.

Legfrissebb hírek

Julian Jenner: Vissza kell találni az elveszített holland futballidentitáshoz

Foci vb 2026
10 perce

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
24 perce

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
36 perce

Gyémánt Liga: Audrey Werro szerint megdönthető az atlétika legrégebbi világcsúcsa

Atlétika
38 perce

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
1 órája

Lemondott posztjáról a szaúdi szövetség elnöke a világbajnoki kiesés után

Foci vb 2026
1 órája

Ancelotti: Neymar már elég jól van ahhoz, hogy többet játsszon

Foci vb 2026
1 órája

A japánok szerint ugyanannyi az esélyük a továbbjutásra, mint Brazíliának

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik