London 2012: mégis van esély egy újabb kajakos kvótára?

2012.05.17. 19:09
Címkék
A magyar küldöttség számításai szerint elképzelhető, hogy a csütörtökön zárult poznani olimpiai pótkvalifikációs kajak-kenu verseny után mégis szerez egy további kvótát a magyar csapat, mégpedig férfi kajakban.
„Férfi K–2 1000 méteren egy olyan portugál páros nyert, amelynek az egyik tagja tavaly, a szegedi világbajnokságon egyesben már indulási joghoz jutott – magyarázta az MTI-nek Storcz Botond szövetségi kapitány. – Mivel az ilyen átfedések esetére a kvalifikációs szabályok azt írják elő, hogy a nagyobb hajóosztályhoz, azaz a pároshoz megy a kvóta, egyesben egy hely felszabadul, s ezt szerintünk az itt, Poznanban harmadik Pauman Dániel révén mi kaphatjuk.” A szakember ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez még nem hivatalos, de reményei szerint a hét végére vagy legkésőbb június elejére azzá válhat. A tavalyi vb-n a lehetséges 18-ból 14 kvótát – a maximális hat női kajakost, valamint hét férfi kajakost (8 a maximum) és egy kenust (4) – szerzett meg a magyar válogatott, amely a lengyelországi regattán – legalábbis egyelőre úgy tűnik - nem tudta tovább növelni az indulási jogok számát.
Legfrissebb hírek

Kanada után Mexikó is továbbjutott a társházigazdák közül

Foci vb 2026
43 perce

Mexikóváros megállt, a válogatott átrobogott Ecuadoron

Foci vb 2026
49 perce

Videók: hatalmas gólt ragasztott az ecuadori kapuba Mexikó sztárja

Foci vb 2026
1 órája

Félidőben két góllal vezet Mexikó

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a Mexikó–Ecuador mérkőzés

Foci vb 2026
2 órája

Kylian Mbappé: Tisztában vagyunk vele, mit várnak tőlünk

Foci vb 2026
3 órája

4 órakor indul a találkozó

Foci vb 2026
3 órája

Később kezdődik a Mexikó–Ecuador találkozó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik