Vízilabda: A nulla aranyérem nagyobb teher lenne - Kemény

2012.05.15. 12:08
Címkék
A magyar férfi vízilabda-válogatottól a közvélemény aranyérmet vár a londoni olimpián, Kemény Dénes szerint azonban nyomhatná ennél nagyobb teher is a vállukat. A mieink hétfőn kezdték meg a felkészülést a nyári ötkarikás játékokra.

– Mennyire írta át az edzéstervet, hogy a keret fele hiányzik az első hétről?
– Egyáltalán nem írta át, tudniillik az a program, amely a második héten lesz aktuális, kiváló azoknak, akik szombaton még játszottak, a két hetet pihenőknek pedig szükségük van erre a hétre – válaszolta Kemény Dénes.

– Ahogyan korábban, most is rávezető jellegű a nyitó hét?

– Igazából nem, annál már erősebb. Annyiban változott a program, hogy létszámban lecsökkentünk annyira, hogy a délutáni játékedzéseket töröltem, és keddtől hosszabb délelőtti tréningek lesznek.

– Mi vár a csapatra a május huszonhatodikán rajtoló amerikai túráig?
– Megpróbálunk úgy felkészülni, hogy – miután a „rövid" repülőutat követően megérkezünk – a vasárnap délelőtti meccsre össze tudjuk szedni magunkat annyira, hogy jól játsszunk.

– Gondolom, nemcsak az első két hét programja állt már össze a fejében.
– Nemcsak a fejemben, papíron is összeállt már, a múlt gyakorlatát figyelembe véve, de néhány újítással. Versenyképes lesz a csapat július huszonkilencedikére.

– Tehernek érzi-e, hogy a közvélemény aranyérmet vár a válogatottól?
– Nagyobb teher lenne, ha az előző három olimpiáról egy aranyérmet sem hoztunk volna.

Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Mexikó–Ecuador mérkőzés

Foci vb 2026
36 perce

Kylian Mbappé: Tisztában vagyunk vele, mit várnak tőlünk

Foci vb 2026
1 órája

4 órakor indul a találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Később kezdődik a Mexikó–Ecuador találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Vb legjobb 16 közé jutásért: Mexikó–Ecuador 2–0

Foci vb 2026
1 órája

Franciaország szórja a gólokat; Mbappé megelőzte Klosét és Ronaldót – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

Megvannak a kezdőcsapatok a Mexikó–Ecuador mérkőzésre

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik