London 2012: Kis Gergő egyéni legjobbjának megdöntésére készül

Vágólapra másolva!
2012.06.21. 16:20
Címkék
Kis Gergő Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki bronzérmes, olimpiai 6. helyezett az úszó Eb után már teljes erőbedobással az olimpiára koncentrál, amelyen legfőbb célja egyéni rekordjának megdöntése. Gergő 400 és 1500 méteren száll harcba Londonban, amely számokban az Európa-bajnokságon ezüstérmet sikerült szereznie. Olimpikon úszónk az összes magyar kvalifikáltnak azt kívánja, érjék el a maguk elé kitűzött célokat.

„Bár a január nehezen indult, egyre jobban belejöttem az úszásba, remélem, pont Londonban leszek a csúcson. Mindig kitűzök magamnak egy célt. Pekingben ez az volt, hogy olimpiai döntőt ússzak, illetve hogy megdöntsem Darnyi Tamás rekordját. Mindkettő sikerült. Ha az idei olimpián megúszom az egyéni legjobbamat, akkor az már egy óriási nagy eredmény" – osztotta meg várakozásait Gergő.

A hét napból hatot úszással töltő Gergő 800 méteres gyorsúszásban arany, 400 és 1500 méteren ezüst, a 4x200 méteres váltó tagjaként pedig bronzérmet szerzett az úszó EB-n. „Jelenleg 1500 méteren 3. vagyok a világranglistán, előttem egy kínai és egy kanadai, mögöttem egy koreai és egy feröer-szigeteki úszó áll, utána nagy űr következik az idők tekintetében. Ezek alapján nyilvánvalóan a döntőbe szeretnék bekerülni az olimpián, de nem rakom magamra ezt a terhet."

„A többi magyar kvalifikált londoni szereplésével kapcsolatban nem szeretnék belemenni az esélylatolgatásba, azt kívánom az egész csapatnak, hogy mindenki teljesítse, a saját maga által kitűzött célt, és akkor elégedett lesz."

Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
1 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
4 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
6 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
7 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
8 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
9 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
9 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik