London 2012: egy amerikai súlyemelőnő összekalapozta a pénzt

MTI MTIMTI MTI
2012.07.25. 17:09
Címkék
Különféle úton-módon lehet eljutni a londoni olimpiára, egy amerikai női súlyemelő esete azt példázza, hogy olykor a szükséges pénz összekalapozása segít.  

Sarah Roblesnek az ötkarikás indulási jog kiharcolása önmagában kevésnek tűnt ahhoz, hogy valóban ott lehessen az ExCeL csarnokban szombaton rajtoló sportági csúcsesemény résztvevői között. Tudniillik nem dúskál anyagiakban, így előbb össze kellett gyűjtenie a megfelelő olimpiai felkészüléshez és az angliai utazáshoz kellő összeget.

„Úgy számoltam, hogy két és fél ezer dollár kell a londoni úthoz, aztán a különböző nagylelkű adakozók jóvoltából tizenkilencezer jött össze, úgyhogy a mostani játékok után sem kell abbahagynom a súlyemelést, hanem edzhetek tovább″ – nyilatkozta az olimpiai sajtószolgálatnak az amerikai emelő, aki elárulta, volt úgy, hogy azért nem tudott tréningre menni, mert nem volt pénze autója megtankolására.

„Az adományoknak köszönhetően most már fedezni tudom azokat a kiadásokat, amelyek a felkészülésemhez, így az edzőm megfizetéséhez szükségesek. Boldog vagyok, mert London után is súlyemelő maradhatok″ – mondta.

Legfrissebb hírek

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
15 perce

Kolumbia továbbjutott, megvan a nyolcaddöntő teljes mezőnye

Foci vb 2026
18 perce

A szünetben vezetnek a kolumbiaiak

Foci vb 2026
1 órája

Jhon Arias kapáslövésével jutott a nyolcaddöntőbe Kolumbia – videó

Foci vb 2026
1 órája

Lionel Messi: Tudtuk, hogy semmit sem adnak ingyen

Foci vb 2026
2 órája

Elindult a tizenhatoddöntő utolsó meccse!

Foci vb 2026
2 órája

Videók: elképesztő bombagólt szerzett Cabral, de két argentin fejes döntött

Foci vb 2026
2 órája

Lionel Messi újabb rekordjai; Vozinha hozta azt, mint a spanyolok ellen – statisztikák

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik