London 2012: BL-győztesek a brit olimpiai keretben

2012.07.02. 16:21
Címkék
A BL-címvédő Chelsea két labdarúgója, Daniel Sturridge és Ryan Bertrand is bekerült a brit olimpiai válogatottban. Stuart Pearce kapitány hétfőn jelentette be szűkített, 18 fős keretét a londoni nyári játékokra.

David Beckham és Gareth Bale sincs ott a keretben, a három túlkoros Micah Richards, Ryan Giggs és Craig Bellamy lesz.

„Megtiszteltetés volt ilyen remek játékosok közül válogatni. Örülök, hogy én választhattam ki ezt a 18 futballistát. Számomra és számukra is fantasztikus dolog lesz az olimpia – kezdte sajtótájékoztatóján Stuart Pearce, a brit olimpiai válogatott trénere. – Sokat kell még dolgoznunk, hogy bizonyíthassunk saját közönségünk előtt."

„Amikor megkaptam a lehetőséget, akkor úgy válogattam, mint a legtöbb menedzser: a játékosok formája és erőnléte alapján. Azokat hívtam be, akik a legjobbak lehetnek a csapatban. Maximális tiszteletben tartom Davidet, és azt, amit eddig elért. De úgy kellett válogatnom, hogy a lehető legjobb együttes szerepeljen az olimpián" – mondta David Beckhammel kapcsolatban a brit kapitány.

A BRIT OLIMPIAI KERET
Kapusok: Jack Butland (Birmingham), Jason Steele (Middlesbrough)
Védők: Ryan Bertrand (Chelsea), Steven Caulker (Tottenham), Craig Dawson (West Bromwich Albion), Micah Richards (Manchester City), Neil Taylor (Swansea), James Tomkins (West Ham)
Középpályások: Joe Allen (Swansea), Tom Cleverley (Manchester United), Jack Cork (Southampton), Ryan Giggs (Manchester United), Aaron Ramsey (Arsenal), Danny Rose (Tottenham)
Támadók: Craig Bellamy (Liverpool), Scott Sinclair (Swansea), Marvin Sordell (Bolton), Daniel Sturridge (Chelsea)

 

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Dzeko a kieséses szakasz eddigi legidősebb mezőnyjátékosa

Foci vb 2026
16 perce

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
29 perce

Rekordösszegért szerezte meg Mateus Fernandest a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
37 perce

Fehér Miklós egykori bragai csapattársa szerint Portugália eddig visszafogott volt a világbajnokságon

Foci vb 2026
39 perce

José Barroso: Nem láttam még olyan futballistát, aki Cristiano Ronaldónál jobban akarja a győzelmet

Foci vb 2026
45 perce

Joao Félix üzent a kritikusoknak: újra elvállalná a tizenegyest

Foci vb 2026
49 perce

Benczur Márton: Már alábecsülnek minket

Vízilabda
1 órája

120 éve született Kárpáti Károly, a magyar szabadfogású birkózás atyja

Népsport
1 órája
Ezek is érdekelhetik