London 2012: Tarics Sándor, a legidősebb élő bajnok is utazik az olimpiára

2012.07.26. 10:14
Címkék
A 98 éves Tarics Sándor, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka a Magyar Olimpiai Bizottság díszvendégeként vesz részt a londoni olimpiai játékokon.

Az 1936-ban vízilabdában ötkarikás elsőséget szerző Tarics a kerékpáros Attilio Pavesi tavalyi, 100 éves korában bekövetkezett halála óta viseli a legidősebb élő olimpiai bajnok titulust.

A jelenleg San Francisco közelében, Belvedere-ben élő mérnök jelenleg is jó egészségnek örvend, így nincs akadálya annak, hogy ott legyen az ötkarikás játékokon. Elmondása szerint nincsenek problémái.

A nyugdíjas mérnök a második világháború után került ki az Egyesült Államokba, és 1952 óta amerikai állampolgár.

Tarics, aki 80 éves feleségével együtt teszi tiszteletét Londonban, elmondta, hogy a mai napig sokat sétál és úszik, a teniszről viszont nemrég kénytelen volt lemondani. Az egykori olimpiai bajnok szellemileg is teljesen friss, elmondása szerint úgy emlékszik a berlini olimpiára, mintha tegnap lett volna. Hozzátette azt is, hogy a politika akkor még nem furakodott be az öltözőbe, bár a berlini olimpiai falu olyan volt, mint egy kiképzőközpont, mindenütt egyenruhásokat látott.

A gulf-times.com még megemlíti, hogy Tarics Sándor (vagy ahogy Amerikában hívják: Alex Tarics) háza előtt egy aranyszínű Mercedes áll, amelynek rendszáma: GOLD 36.

Legfrissebb hírek

Dél-Korea: elmenekült hazájából a volt szövetségi kapitány

Foci vb 2026
34 perce

Mexikói hangzavartól tartanak az angolok

Foci vb 2026
52 perce

Tour de France – kezdődik a hajsza a sárga trikóért

Képes Sport
53 perce

Vb 2026: Ancelotti két játékost tesztelt Paquetá helyén a brazilok edzésén

Foci vb 2026
1 órája

Amerikai pite: Messiék nehezen, de megállították a futballtörténeti csodát – vb-kibeszélő, 23. nap

Foci vb 2026
2 órája

Harry Kane-ből lovag lehet

Foci vb 2026
2 órája

Videó: Argentína hosszabbítás, Egyiptom tizenegyespárbaj után ment tovább – a 23. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2 órája

A kolumbiai kapitány szerint még sok örömteli pillanattal tartoznak a szurkolóknak

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik