Tenisz: Babos Tímea is indulhat egyéniben a londoni olimpián

Vágólapra másolva!
2012.07.12. 15:48
null
Babos párosban biztos induló volt, az egyéniért kicsit izgulni is kellett
Mivel a román Monica Niculescu csütörtökön lemondta az egyéni olimpiai szereplést, a főtáblára első helyen várakozó Babos Tímea kerül a helyére a 64-es főtáblán.

Már a svájci Bacsinszky Tímea múlt heti visszalépése után úgy tűnt, hogy Babos egyéni indulása biztossá válik, azonban meglepetésre helyette az olimpiai kritériumoknak elvileg nem megfelelő osztrák Tamira Paszek csúszott fel a főtáblára. Aztán Niculescu visszalépésével végül minden akadály elhárult Babos egyéni indulása elől, így Szávay Ágnessel együtt ketten lesznek ott a legjobb 64 között.

A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) reagált a magyar szövetség levelére is, melyben kifogásolta, hogy az előzetesen véglegesített névsort utólagosan meg lehetett változtatni. Mint kiderült, Paszek már eleve ott volt a főtáblára várakozók között, sőt mint kitudódott, Babost még az ukrán Alona Bondarenko is megelőzte a sorban, ő azonban végül szabadkártyát kapott az ITF-től.

A 19 éves magyar teniszező jelenleg az Egyesült Államokban több állomásos, meghívásos versenyen vesz részt, így édesapja, Babos Csaba kommentálta az örömhírt.

„Örülünk a hírnek, nagy álmunk teljesült azzal, hogy ott lehet az olimpián. A sors igazságot szolgáltatott, mert szerintem Paszeket teljesen szabályellenesen tették a listára, ráadásul sok olyan játékos kapott szabadkártyát, akik sokkal jobb körülmények között készülnek, és Timinél hátrébb találhatók a világranglistán – mondta Babos Csaba. – Természetesen számítottunk még visszalépésre, de az ember akkor tud igazán megnyugodni, amikor látja a nevét a listán. Holnap utazom Timihez, július huszonnegyedikén jövünk haza, másnap pedig utazunk Londonba."

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
14 órája

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
2026.02.05. 19:07

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2026.02.04. 06:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19
Ezek is érdekelhetik