Olimpia: Ez életem legnagyobb győzelme - Ekberg

2012.08.10. 21:40
Címkék
A magyar férfi kézilabda-válogatott nem jutott be a londoni olimpia fináléjába, miután az elődöntőben 27–26-ra kikapott Svédországtól. A skandinávok részéről hatalmas volt az öröm.

„Ez életem legnagyobb győzelme – nyilatkozta Niklas Ekberg, a svédek szélsője. – A döntőben játszani olyan álom, amiért elutaztunk Londonba. És mi nem akarjuk, hogy ez az álom véget érjen...”Niklas Ekberg, a svédek szélsője. – A döntőben játszani olyan álom, amiért elutaztunk Londonba. És mi nem akarjuk, hogy ez az álom véget érjen...”

„Úgy érzem, végig az irányításunk alatt tartottuk a mérkőzést. – mondta Jonas Larholm. – Magabiztosak voltunk, egymásért küzdöttünk, ez kellett a sikerhez. Azt nem tudhatjuk, hogy mit hoz a következő meccs.”

„Olyan jól játszottunk, ahogy csak tudunk – értékelt Kim Andersson. – Svédországnak ugyan rossz emlékei vannak az olimpiai döntőkről, hiszen háromszor is kikaptunk a döntőben, de most már meg akarjuk nyerni az aranyat.”

A magyar nyilatkozatokról itt olvashat bővebben.

Legfrissebb hírek

Takács Zsombor: Élvezni akarom a kerékpározást és az életet

Kerékpár
14 perce

Fejjel mentünk a falnak – így reagáltak Németországban a válogatott kiesésére

Foci vb 2026
14 perce

Vinícius az új vezér, de Neymar is dönthet el meccseket – interjú a brazil tudósítóval

Foci vb 2026
20 perce

„Huszonnégy éve várunk egy újabb vb-címre” – Vicente Datolli neves brazil sportújságíró az NS-nek

Foci vb 2026
28 perce

Rapszodikus férfi kézilabda-bajnokság, csúcsán az örök rivalizálással    

Kézilabda
36 perce

Mr. Agresszió a ringben és azon kívül is – 60 éves Mike Tyson

Népsport
37 perce

Munkaszüneti nap lesz a kedd Paraguayban – jelentette be az államfő

Foci vb 2026
49 perce

Videó: örömmámor Asunciónban – sírva borultak egymás nyakába a paraguayi emberek

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik