Olimpia: ezüstök és bronzok után orosz arany tornában

Vágólapra másolva!
2012.08.06. 16:32
Címkék
Első aranyérmét szerezte meg az orosz tornászküldöttség a londoni olimpián, Alija Musztafina parádés felemáskorlát-gyakorlattal végzett az első helyen a szerenkénti döntőben. Ez az oroszok hatodik érme a tornaversenyek során.

Musztafina győzelme némileg meglepetésnek számít, mivel a szerenkénti döntő első számú esélyese a kínai specialista, Ho Ko-hszin volt, illetve Viktorija Komovát és a hazai pályán versenyző Beth Tweddle-t is előtte emlegették az esélyesek listáján.

Ho Ko-hszin igen magas (15.933) pontszámmal nyitotta a döntőt, Komova nem tudta befogni egy hibája miatt (15.666) – az orosz klasszist előbb a másik kínai, Jao Csin-nan (15.766), aztán Tweddle (15.916) is megelőzte. Musztafina szinte tökéletesen mutatta be gyakorlatát, elsőként kapott 16 fölötti pontszámot, elsőségét ezt követően már sem a japán Curumi, sem az összetett aranyérmes amerikai Douglas nem tudta veszélyeztetni. Musztafina kiemelkedő kivitelezési pontszámának köszönheti sikerét, hiszen He gyakorlata anyagerősségben jobbnak bizonyult – a remek végrehajtás viszont az orosz tornásznőnek hozta meg az aranyat.

Musztafina az első orosz tornásznő, aki a felemás korlát valaha volt egyik legjobb specialistájának számító Szvetlana Horkina győzelmei (1996, 2000) óta győzni tudott a szeren olimpiai fináléban.

LONDON 2012, TORNA
SZERENKÉNTI DÖNTŐ, NŐI FELEMÁS KORLÁT
1. Alija Musztafina (Oroszország) 16.133
2. Ho Ko-hszin (Kína) 15.933
3. Elizabeth Tweddle (Nagy-Britannia) 15.916
4. Jao Csin-nan (Kína) 15.766
5. Viktorija Komova (Oroszország) 15.666
6. Elisabeth Seitz (Németország) 15.266
7. Curumi Koko (Japán) 14.966
8. Gabrielle Douglas (Egyesült Államok) 14.900
Legfrissebb hírek

Haaland Mikulásnak öltözött, Szalah is boldog karácsonyt kívánt – fotók

Minden más foci
17 perce

Egy év, 365 fotó: Molnár Attila Eb-n és vb-n is száguldott, LeBron James elérte az 50 ezret – ilyen volt 2025 márciusa

Egyéb egyéni
22 perce

Török bundabotrány: újabb 26 embert letartóztattak

Minden más foci
1 órája

Fotó: Rózsaszín és zöld? Egészen szokatlan lesz a Real Madrid hazai meze a következő idényben

Spanyol labdarúgás
1 órája

„A természetem kubai, a szívem magyar” – Navarrete József hatvanéves

Egyéb egyéni
2 órája

Távozott a Dunaújvárosi Acélbikák házi gól- és pontkirálya

Jégkorong
2 órája

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
3 órája

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Csupasport
3 órája
Ezek is érdekelhetik