Olimpia: hazaküldték a „fordítva ítélkező” bokszbírót

Vágólapra másolva!
2012.08.02. 20:02
Hazaküldték az olimpiáról azt a türkmén mérkőzésvezetőt, aki szerda este egyszer sem számolt rá Magomed Abdulhamidovra, habár az azeri öklöző hatszor került padlóra a japán Simicu Szatosi elleni összecsapáson. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a japánok óvtak, a nemzetközi szövetség (AIBA) pedig megváltoztatta a mérkőzés eredményét, így a ringben egyértelműen jobb japán folytathatja a szereplést.

„Őszintén sajnálom, hogy ezt a döntést kellett hoznunk, ám mindig is az volt és az lesz a célunk, hogy megőrizzük függetlenségünket és a versenyek fair play szellemiségét. Minden lehetséges lépést meg fogok tenni azért, hogy ezt megerősítsem” – nyilatkozta Vu Csing-kuo, az AIBA tajvani elnöke.

Az AIBA ugyancsak öt napra eltiltott egy német pontozóbírót, Frank Scharmachot, aki leléptetett egy iráni nehézsúlyú versenyzőt, továbbá kizárták az olimpián technikai delegátusként részt vevő azeri Agajan Abijevet.

Legfrissebb hírek

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53
Ezek is érdekelhetik