Olimpia: Lőrincz Tamás simán legyőzte Eb-címvédő ellenfelét

2012.08.07. 14:30
Címkék
A londoni olimpián a kötöttfogású birkózók 66 kg-os súlycsoportjában Lőrincz Tamás két menetben legyőzte az Európa-bajnoki címvédő német Frank Stäblert a nyolcaddöntőben.

Két Európa-bajnok csapott össze az első fordulóban, Lőrincz 2006-ban, Stäbler az idén bizonyult a legjobbnak a kontinenstornán.

Kettejük közül Tamás kezdett sokkal jobban, két és fél évvel fiatalabb német ellenfelét fél perc után válldobással földre vitte, majd nem sokkal később újabb akciót mutatott be. Lelkesedése ezután is megmaradt, de ebből rosszul jött ki, Stäbler azonban csak egy pontot kapott akciójáért, és az első menet 4:1-gyel Lőrinczé lett.

A második menetből 42 másodperc telt el, amikor Tamás letolta a szőnyegről Stäblert, a vezetést megszerzése után pedig a német mögé került. Lőrincz ezt a menetet is simán megnyerte, 2:0-ra, így készülhet a negyeddöntőre, amelyben – a hivatalos program szerint 14.54-től – az amerikai Justin Dashaun Lester lesz az ellenfele, aki a japán Fudzsimura Cutomut győzte le első mérkőzésén.

 

Legfrissebb hírek

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
11 perce

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
46 perce

USA vagy Bosznia-Hercegovina? Elkezdődött a meccs

Foci vb 2026
48 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Egyesült Államok–Bosznia-Hercegovina 1–0

Foci vb 2026
1 órája

Dzeko az egyik oldalon, Pulisic a másikon – íme, az Egyesült Államok–Bosznia-Hercegovina kezdőcsapatai

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Seattle-ben: Belgium a sírból állt fel a rendes játékidőben, majd a 125. percben Tielemans tizenegyesével kiejtette Szenegált

Foci vb 2026
2 órája

Belgium bejutott a nyolcaddöntőbe!

Foci vb 2026
2 órája

Már Belgium vezet!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik