London 2012: Hatos bronzérme már Lausanne-ban van

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.20. 09:34
Hatos Gábor birkózó bronzérme megérkezett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) lausanne-i központjába, miután a doppingvétségen ért üzbég Soslan Tigijev visszaszolgáltatta.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tájékoztatása szerint a NOB azt közölte a magyar tagszervezettel, hogy Jacques Rogge NOB-elnök aláírását követően a medáliát azonnal elküldik. Borkai Zsolt MOB-elnök és Szabó Bence főtitkár személyesen, ünnepélyes keretek között adja át az érmet Hatosnak.

A Nemzetközi Birkózószövetség (FILA) egy hónapja ítélte Hatos Gábornak a londoni olimpia bronzérmét a szabadfogásúak 74 kilogrammos kategóriájában. Előzőleg a NOB doppingvétség miatt kizárta Tigijevet, aki a kategória harmadik helyéért rendezett mérkőzésén Hatost győzte le. A NOB akkor egyúttal felszólította a FILA-t, hogy változtassa meg a súlycsoport végeredményét.

Szeptemberben derült ki, hogy az üzbég versenyző Londonban adott mintájában doppingszer nyomaira bukkantak az ellenőrök, s ő nem kérte a B-próba elvégzését.

A 28 éves Hatos a magyar olimpiai csapat 18. londoni érmét szerezte meg, egyben a harmadik birkózó, aki dobogós helyen zárta a játékokat. Londonban a kötöttfogású Lőrincz Tamás (66 kg) második, Módos Péter (55 kg) harmadik lett. A brit fővárosban eredetileg nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet gyűjtöttek a magyar versenyzők, Hatosé a hatodik bronz.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
1 perce

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, kiesett a vb-n

Birkózás
13 perce

Bajcajev Vlagyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
5 órája

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
6 órája

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
20 órája

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
Tegnap, 13:18

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
2025.09.12. 16:37

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
2025.09.12. 11:24
Ezek is érdekelhetik