Most kell keménynek lennie

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2003.07.18. 22:55
Címkék
Meglepődnek, ha azt írjuk, hogy Tokody Tibor még mindig nem írta alá szerződését a Slavia Prahával? Pedig  akárcsak az elmúlt napokban, hetekben  ezúttal is arról kell beszámolnunk: a kétszeres válogatott labdarúgó továbbra sem mondhatja el magáról, hogy immár a patinás cseh klub játékosa.
Ugyan nem arról van szó, hogy a korábbi újpesti közönségkedvencre – akit egyelőre becsvágyó, ám tehetséges ifjúként kezelnek a Slaviánál – ne lenne szüksége Miroslav Baranek vezetőedzőnek, ám továbbra is várni kell a szerződés megkötésére.– Kezd kellemetlenné válni ez az egész. Alig másfél hete írtuk, hogy elhárult az öszszes akadály az átigazolása elől, és mehet isten hírével Prágába, erre tessék, még mindig nem írt alá…– Nem olyan kellemetlen ez, főleg, hogy napok óta Németországban edzőtáborozom a Slaviával, és itt most a munka a legfontosabb – mondta Tokody Tibor. – Természetesen én is jobban örülnék, ha már túl lennénk a formaságokon, de nem idegeskedem a jövőmet illetően. – Ezek szerint nyugodtan leírhatjuk újra, hogy hamarosan szignálja a szerződését?– Fogalmazzon inkább úgy, hogy valószínűleg hamarosan a Slavia labdarúgója leszek. Semmit sem szeretnék elkiabálni, ezért most még talán jobb az óvatosság. Hétfőn rövid időre hazautazom Magyarországra, aztán máris sietek vissza a menyasszonyommal Prágába. Lefordíttatom a szerződés szövegét, megmutatom egy ügyvéd ismerősömnek, és ha minden rendben lesz, aláírom a papírokat. – Nem szeretnék kukacoskodni, de mi lesz, ha mégsem igazol Csehországba?– Ebben az esetben a legnagyobb örömmel megyek vissza a Megyeri útra, és játszom még egy évet a nevelőegyesületemben.– Azért maradjunk még egy kicsit a Sla-viánál. Megismerte már a csapattársakat?– A bemutatkozáson már rég túl vagyunk, és mondhatom, csakis kellemes tapasztalataim vannak. Mindenki nagyon rendes, és segítőkész, még az olyan híres játékosok is, mint például Radek Bejbl, Jens Nowotny, avagy Pavel Kuka. Szerencsére kommunikciós problémáim nincsenek, hiszen angolul sok játékossal megértetem magam. Azt eddig is tudtam, hogy a cseh futball jobb a miénknél, itt azonban a saját bőrömön is tapasztalom a különbséget. Bámulatos az önbizalmuk, ráadásul sokkal aggresz-szívebbek, erőszakosabbak, bátrabbak nálunk. Több német csapattal is játszottunk edzőmeccset a héten, és még ők is meglepődtek, milyen kemények a cseh játékosok. – Ehhez kell tehát hozzászoknia. Keménynek kell lenni, de nyilván az sem árt, ha jól játszik…– Értem, mire céloz. Nos, úgy vélem, elfogadható teljesítményt nyújtottam a mérkőzéseken. Ötször léptem pályára, ezeken a találkozókon három gólt szereztem, illetve adtam négy gólpasszt is. Többnyire támadóként, néha pedig jobb oldali futóként szerepeltetett az edzőm. Bárhol is számítson rám Miroslav Baranek, igyekszem a legjobb teljesítmény nyújtani. Azt hiszem, egyelőre nem lehet rám panasza.
Legfrissebb hírek

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
1 perce

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
3 perce

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
23 perce

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
34 perce

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
37 perce

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
46 perce

Hazai pályán is két góllal győzte le a Newcastle-t, a Manchester City bejutott a Ligakupa-döntőbe

Angol labdarúgás
46 perce

Háromgólos győzelemmel jutott be a címvédő a Német Kupa elődöntőjébe

Német labdarúgás
57 perce
Ezek is érdekelhetik