Gólt szerzett a hátvéd

R. B. B.R. B. B.
2004.08.05. 22:14
Címkék
Mint arról már beszámoltunk, a portugál O Jogo című újság internetes honlapján megjelent egy cikk, amely szerint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) illetékesei felszólították a Vitória Guimaraes vezetőit: egyezzenek meg a belga Molenbeekkel Dragóner Attila ügyében. Ellenkező esetben eltiltás fenyegeti a magyar labdarúgót, aki korábban a brüsszeliekhez már elkötelezte magát.
"Ezek a lejáratásomra irányuló írások hidegen hagynak, én csak a játékkal akarok foglalkozni - mondta a 27-szeres válogatott labdarúgó. - A joghoz nem értek, ügyvédek feladata lesz az, hogy bebizonyítsák az igazamat. Számomra az a legfontosabb, hogy a Guimaraesnél mindenki elégedett legyen velem."A védő hozzátette, még boldogabb lenne, ha a játékával foglalkozna a sajtó. Szerda este a Braga ellen lépett pályára a Guimaraes. Dragóner Attila egy félidőt futballozott, és bár a Vitória 2-1-re kikapott, a magyar játékos szerezte csapata egyetlen gólját, így a teljesítményével elégedett volt Manuel Machado vezetőedző is. A portugál bajnokság augusztus 29-én kezdődik, így van még idő az ügy megoldására. Persze kérdés, hogy a portugálok meddig hajlandóak Dragónerre várni."Ezen még nem gondolkodtam - mondta a magyar hátvéd -, de nem hinném, hogy a portugálok, akik lakást keresnek nekem, el akarnak küldeni. Nem sürgetnek, csak annyit mondtak, remélik, minél gyorsabban rendeződik az ügyem."A belgák is biztosak a saját igazukban, és visszavárják Dragóner Attilát. Szerintük a labdarúgót szerződés köti a Molenbeekhez."Nagyon meglepődnék, ha a FIFA a brüsszelieknek adna igazat - mondta erre a futballista. - A játékosokkal és az edzővel ott sem volt semmi problémám, csak a klub vezetőivel, ezek után viszont semmiképpen sem szeretnék Brüsszelbe visszatérni. A legfontosabb azonban az, hogy záruljon le ez a hercehurca, és végre a játékra koncentrálhassak."
Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
11 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
16 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
18 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
21 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
34 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
50 perce

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája